Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Az LMP azt kéri, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a jelenlegi 75 helyett 45 nap alatt kelljen kifizetnie a vállalkozók áfáját.
2012.05.23 16:10MTIVágó Gábor, a párt képviselője budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy ha a határidőt leszállítanák, a korábbi 45 napra, akkor a vállalkozások újabb munkahelyeket tudnának teremteni.
Hangot adott annak a meglátásának is, hogy a határidő felemelésével a gazdasági kormányzat csupán azt akarta elérni, hogy ha csak időlegesen is, de ne tűnjön olyan magasnak az államháztartási hiány.
Elmondta, hogy eközben írásbeli kérdéssel fordultak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez. Ebben azt taglalják, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 egyik javaslata és egy uniós irányelv ellenére sem változott meg a vállalkozói áfa-befizetés gyakorlata. Mint mondta, jelenleg a vállalkozóknak a számla kiállítása után, a teljesítéstől függetlenül, határidőre egy időben be kell fizetniük az áfát. Szavai szerint hiába javasolta korábban azt a Széll Kálmán Terv 2.0, hogy erre csak a számla kifizetésekor kerüljön sor, sem a kormányrendeletek közt, sem az "adósalátában" nem szerepel ilyen intézkedés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06