Hajszállal kerülte el a recessziót az euróövezet
Nemzetközi trendek vezérlik a GDP-adatokat
Nemzetközi trendek által vezéreltek a kedden közzétett GDP-adatok a kormányszóvivői iroda szerint, hangsúlyozzák azonban, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár a második negyedév elején kezdte meg termelését, amely a következő GDP-adatra már rendkívül pozitív hatással jár majd.
2012.05.15 16:10MTIA német gazdaság jó teljesítményének köszönhetően hajszállal elkerülte a recessziót az euróövezet, a belföldi össztermék (GDP) stagnált az első negyedévben a megelőző három hónaphoz képest - közölte kedden első becslésében az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsbecslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal esett vissza a GDP.
A kedden publikált európai gazdasági adatok a kormányszóvivői iroda szerint - mint azt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében tudatta - világosan mutatják, hogy Európának még mindig komoly növekedési kihívásokkal kell szembenéznie, az Eurostat számai alapján a 27 európai uniós tagállam és az eurózóna is jelentősen veszített lendületéből.
A kormányszóvivői iroda megítélése szerint az európai gazdasági fejlemények tükrében fontos, hogy a magyar kabinet sikerre vigye a keleti nyitás politikáját, vagyis új stratégiai szövetségek megkötésével növelje az ország gazdasági biztonságát.
"Ebben a nemzetközi gazdasági környezetben rendkívüli fontossággal bír az átlátható és kiszámítható gazdaságpolitika. Mint ismert, a kormány továbbra is elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése mellett, amely a hazánk iránti nemzetközi bizalom erősödését vonja maga után" - írták, hozzátéve, hogy a kabinet az utóbbi két évben kiemelkedő mértékű államháztartási konszolidációt hajtott végre, amellyel az európai országok élcsoportjába került az ország. Ennek hatására - idézik az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzését – Magyarország lesz az egyike annak a négy tagállamnak, ahol csökkenni fog az államadósság az elkövetkező két évben, ami megteremti a jövőbeli stabilitás és növekedés alapjait.
"Látva a külpiaci konjunkturális folyamatok negatív alakulását a kormány már az év elején elkezdte azon gazdaságélénkítő eszközök előkészítését, amelyekkel a gazdasági növekedés serkenthető az év további részében" - közölték, azzal folytatva, hogy a növekedés kulcsának a munkahelyteremtést tartják, ezért is támogatja az állam a magyar kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az érték- és munkahelyteremtő külföldi beruházásokat, amelyek közül a kecskeméti Mercedes-gyár a második negyedév elején kezdte meg a következő GDP-adatra rendkívül pozitív hatással járó termelését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06