Több tízmillió forint kárt okoztak

Leégtünk az erdőtüzek miatt

A magyar állami erdőgazdaságok területein a közelmúltban 99 tűzeset pusztított, több mint 1.300 hektáron; a kár összege már meghaladja az 58 millió forintot, de a nagy részét még nem mérték fel.

2012.03.30 22:25MTI

Az oltásban összesen 640-nél több erdőgazdasági dolgozó vett részt. A tüzekben odaveszett az élő növényzet, az előkészített tűzifa, erdei építmények - azaz vadetetők, kerítések, magaslesek - sora. Mindezeken fölül pedig költségként számításba veendők a tűzoltóság munkatársainak és eszközeinek költségei.

Az állami erdőgazdaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. közleménye leszögezi: az állami erdőgazdaságok szívesen látnak minden kirándulót, erdőlátogatót, de mindenkit arra kérnek, hogy a mostani szárazságban, különösen a széljárta helyeken, semmiképpen se gyújtsanak tüzet. Hozzáteszik, hogy egyetlen eldobott cigarettavég is sok millió forintnyi kárt tud okozni, ráadásul az élő természetben okozott kár begyógyítása akár évtizedekig is eltarthat.

Az általános - azaz országos - tűzgyújtási tilalmat a vidékfejlesztési miniszter március 11-én, vasárnap léptette életbe - az intézkedés átmeneti időre szól -, és még mindig érvényes.

A tilalmat azért rendelte el Fazekas Sándor, mert Magyarország erdeiben a csapadékmentes és szeles időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki. Így az erdőkben, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belül tilos tüzet gyújtani.

A tilalom kiterjed a felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyekre, a közút és vasút menti fásításokra, valamint a parlag- és gazégetésre is. A miniszteri rendelkezés felhívja a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy égő cigarettát ne dobjanak el.

Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható. Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.