Többször elhalasztották a megállapodást
Bulgária nem épít atomerőművet Belenében
Bulgária végérvényesen lemondott arról a tervről, hogy megépüljön az ország második atomerőműve, a belenei atomerőművet kizárólag orosz részvétellel tervezték megépíteni.
2012.03.22 15:05MTISzimeon Djankov bolgár pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy a hivatalos bejelentésre a kormány jövő heti ülése után kerül sor.
Miután Bulgária többször elhalasztotta a belenei atomerőmű két blokkjának megépítéséről szóló végleges megállapodást Oroszországgal, Szófia a hétvégén még azt javasolta, hogy a létesítmény létrehozásában más, nyugati energiaipari cégek is vegyenek részt.
Cvetan Cvetanov bolgár miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter akkor azt mondta, hogy nem képzelhető el egyetlen, orosz cég részvételével a 8 milliárd euróba kerülő, kétezer megawatt teljesítményű létesítmény megépítése, csak más, nyugati vállalatok bevonásával.
A belenei atomerőmű építésével kapcsolatos tendert 2005-ben hirdették meg, a pályázatot az orosz Atomstroyexport (Atomsztrojexport) nyerte meg. A bolgár elektromos művek (NEK) és az Atomstroyexport 2006. november 29-én írta alá az atomerőmű építéséről szóló előzetes megállapodást. Ezt 2011. júniusában három hónappal meghosszabbították. Tavaly szeptember végén pedig arról született megállapodás, hogy 2012. március 31-ig meghosszabbítják az atomerőmű építésével kapcsolatos egyeztetések határidejét.
A tervek eddig arról szóltak, hogy Belenében két, egyenként ezer megawatt kapacitású orosz gyártmányú VVER reaktort szerelnének fel.
Az atomerőmű ügye már a 80-as évek óta húzódik, a beruházást a 90-es évek elején leállították pénzhiány, illetve környezetvédők tiltakozása miatt, majd később az építés folytatásáról döntöttek.
Bulgária első atomerőműve Kozlodujban van. Ott már csak két reaktor működik a korábbi hatból, mivel a bolgár kormány négyet leállított az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeként. A jelenleg még üzemelő ötös és hatos blokk az ország villamosenergia-szükségletének a harmadát elégíti ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06