Újraindul az export
Mehet a magyar marha Törökországba
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közölte: a törökök elfogadták a magyar hatóság intézkedési csomagját, s ezért ismét engedélyezik az élőállat, így a marhaimportot Magyarországról.
2012.02.07 15:31MTIA közlemény szerint a török Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Állattenyésztési Minisztérium feloldja a magyarországi élőállat szállítás ideiglenes felfüggesztését, ezért a kvóták kiosztása után folytatódhat a kiszállítás.
A tájékoztatás szerint az exporttal foglalkozó cégek is megkapják az információkat a korlátozás megszüntetéséről.
A közlemény szerint a jövőben a magyar cégek a szállítmányokat meghatározott gyűjtőpontokról indíthatják útnak, ahol magyar és török állatorvos közreműködésével vizsgálják a járművekre felrakodott állatok szállítási körülményeit, fülszámukat és a dokumentumokat.
A török hatóságok tavaly decemberben függesztették fel ideiglenesen a magyar szarvasmarha exportot technikai kifogásokra hivatkozva. A Vidékfejlesztési Minisztérium azonnal felvette a kapcsolatot a török féllel, Bognár Lajos helyettes államtitkár személyesen utazott Ankarába az ügy tisztázására. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az állatszállítások szigorú ellenőrzését rendelte el, s egy intézkedési csomagot készíttetett, amelyet elküldtek az illetékes török minisztériumnak is - közölte a tárca.
A tárgyalások eredményeként a vágóállat szállítás mellett az idén megindulhat a tenyésztésre szánt juhok és kecskék exportja is Törökországba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06