Készenlét, elővigyázatosság vagy mindkettő?
Varga Mihály: az IMF-en a sor, hogy döntsön
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta: az IMF-en a sor, hogy eldöntse, készenléti, elővigyázatossági hitelt, vagy a kettő kombinációját ajánlja Magyarországnak.
2012.01.20 08:23MTIVarga Mihály az m1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: a kormány dolga most annyi, hogy készüljön a tárgyalásokra a Nemzetközi Valutaalappal.
Arra a kérdésre, hogy a megállapodás veszélyezteti-e az egykulcsos adórendszert, az államtitkár azt mondta: ha ezt kérik, tárgyalunk erről.
Az Európai Bizottság által az országgal szemben megfogalmazott kifogásokkal kapcsolatban Varga Mihály kijelentette: azok könnyen orvosolhatók, ebből a szempontból a kormány helyzete kedvező. Hozzátette: abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már le van írva, milyen észrevételeket lát az országgal kapcsolatban a bizottság.
Arról, hogy Járai Zsigmond távozott a Költségvetési Tanács éléről, az államtitkár kijelentette: tiszteletben tartja és tudomásul veszi a döntést. Elmondta azt is: Járai Zsigmond azt közölte vele, hogy jelenleg olyan üzleti környezetben dolgozik, amely erkölcsi szempontból sem teszi lehetővé, hogy ellássa ezt a munkát.
Varga Mihály valótlanságnak nevezte azt a felvetést, hogy európai uniós küldöttek megkeresték volna azzal kapcsolatban, hogy egy stabil, kiszámítható gazdaságpolitikával Orbán Viktor utóda legyen a miniszterelnöki székben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06