Lemondott Ángyán József
Jobbik: a vidéket kizsákmányoló, nagybirtokos lobbi győzött
A párt közleménye szerint a Jobbik megdöbbenéssel értesült, hogy Ángyán József lemondott a Vidékfejlesztési Minisztériumban betöltött államtitkári tisztségéről. A párt szerint ezzel a "vidéket kizsákmányoló, nagybirtokos lobbi győzött".
2012.01.19 17:08MTIA Varga Géza és Magyar Zoltán által jegyzett szöveg úgy fogalmaz, hogy az államtitkár esetleges távozásával a kormány választások előtt meghirdetett agrárpolitikájának a leghitelesebb, legelkötelezettebb és legnagyobb szakértelemmel bíró tagja esne ki a minisztériumi vezetésből.
A két politikus megítélése szerint már jó ideje látható volt az a folyamat, amelyik vélhetően az államtitkár döntéséhez vezetett. Kijelentésüket azzal magyarázzák, hogy amíg "szavakban a kormány mindvégig a családi gazdaságok fontosságát hangoztatta, addig a szaktárca intézkedéseivel pontosan ennek az ellenkezőjét – a nagybirtok rendszer erősítését – szolgálta". Példaként említik, hogy az állami földeket az esetek döntő többségében nem a családi gazdaságoknak adják bérbe, hanem "ismételten a posztszocialista, állampárti eredetű nagygazdaságok hajdani elvtársainak, a jelenlegi földbirtokosoknak".
A két képviselő annak a véleményének is hangot ad, hogy a jelenlegi helyzet kódolva volt a Vidékfejlesztési Minisztérium legfelsőbb szintű vezetőinek kiválasztása során, akik - Ángyán József kivételével - "a nagybirtokosok érdekköréhez" tartoznak, illetve "azoknak a bábjai".
A Jobbik véleménye szerint Ángyán József távozásával világossá vált, hogy a kormány eldöntötte a vitát, ami a szaktárcán belül régóta jelen volt, azaz a kis és közepes családi gazdaságok helyett a kizárólagosan profitérdekelt tőkés társaságokat részesíti előnyben - hangsúlyozzák a szövegben.
A közlemény írói, pártjuk nevében felszólították Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "a minisztérium legfelsőbb vezetői szintjén hajtson végre személyi változtatásokat."
Fazekas Sándor, a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön erősítette meg az MTI-nek, hogy Ángyán Józse államtitkár benyújtotta lemondását. Az államtitkár a lemondást nem indokolta. Fazekas Sándor hozzátette: az államtitkár lemondásáról hétfőn konzultál Orbán Viktor miniszterelnökkel.
A Népszabadság a csütörtöki számában írt arról, hogy az államtitkár kilátásba helyezte lemondását. A napilap úgy tudja, hogy a közszolgálati leépítések részeként az államtitkár személyéhez köthető munkatársakat bocsátottak el szerdán a tárcától, ezután helyezte kilátásba távozását Ángyán József.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06