Megállapodunk az EU-val és az IMF-fel

Hende szerint növekedés lesz, biztonság és szuverenitás

Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta: Magyarország a gazdasági növekedés érdekében, a pénzügyi biztonság megteremtése miatt kíván megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval, de ez az együttműködés nem jelenti a szuverenitás feladását.

2011.11.25 19:19MTI

A honvédelmi miniszter, fideszes országgyűlési képviselő a kormánytagok országjárása keretében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a megállapodás nem jelentheti, hogy az ország szuverenitása, a kormány cselekvési tere "a 2008-2010 közötti szintre süllyedjen vissza" és főként nem jelenti azt, hogy az ország ismét "kényszerkölcsönöket" vegyen fel. A kormánynak továbbra is szilárd törekvése, hogy úgy segítse az emberek életét, ahogyan azt a magyar érdekek megkövetelik - fűzte hozzá.
   
"Többé Magyarország gazdasági önállóságát senki sem korlátozhatja, ez a kormány filozófiájának elsőszámú tétele" - jelentette ki.
   
A kormány megalakulása óta az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy a magyar gazdaság alapjait megerősítve visszaszerezze a piaci bizalmat és ennek keretében a kormány az ország gazdasági mozgásterét bővítette, és a gazdasági szuverenitást visszaállította  - mondta.
   
Mindezek eredményeként az ország gazdasági mutatói jelentősen javultak, csökkent az államadósság, a munkanélküliség, a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta először csökkent három százalék alá - sorolta. Hangsúlyozta, a kormány olyan döntéseket hozott, amelyek a közteherviselés és a társadalmi szolidaritás alapelveit vették figyelembe, azonban kétség kívül soha nem lettek volna meghozhatók, hogyha 2010 őszén "nem zárjuk le az IMF-el a régi típusú együttműködést."
  
Hende Csaba a kormánynak a közteherviselésen és a társadalmi szolidaritáson alapuló döntéseit felidézve említette a bankadó bevezetését, az ágazati különadók kivetését, a telekommunikációs cégek, a kereskedelmi láncok és a főleg külföldi tulajdonú energiaszektor megadóztatását.   Az IMF-el kialakított a régi típusú együttműködés lezárása nélkül biztosan nem lett volna lehetséges az árfolyamgát és a végtörlesztés bevezetése "a devizaadósság csapdájában vergődő" családok kimentéséért - mondta, hozzátéve, nem lett volna lehetséges a rezsiköltségek befagyasztása, a nyugdíjak emelése, a gyes három évre való visszaállítása sem.
   
Hende Csaba szerint a pénzügyi stabilizálás korszaka lezárult, most a gazdasági növekedés korszakát kell megindítani, erre éppen azért van szükség, hogy Magyarország el tudjon szakadni az eurózóna válságövezetétől.
   
Ennek érdekében bízta meg a kormány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert azzal, hogy november végére dolgozza ki a gazdasági növekedést serkentő tervet. Ennek része a pénzügyi biztonsági rendszer megteremtése, amelynek érdekében a kormány tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val - hangoztatta.

A Moody's hitelminősítő londoni bejelentéséhez kapcsolódó kérdésre válaszolva Hende Csaba csupán annyit jegyzett meg: "a leminősítést felminősítés szokta követni".
   
A Moody's Investors Service csütörtök éjjel megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású adósbesorolást, az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Ba1"-re rontotta a magyar kormánykötvény-osztályzatot, és az új besorolásra is további leminősítés lehetőségére utaló, negatív kilátást hagyott érvényben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.