Sikeresnek nevezte a szanálást
Cséfalvay a németeknek magyarázza a magyar gazdaság bizonyítványát?
Sikeresnek nevezte a magyar gazdaság szanálását a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva Cséfalvay Zoltán.
2011.11.14 12:13MTIA nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a német konzervatív napilap hétfői számában megjelent interjújában az újság kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy Magyarország immár semmiképp nem hasonlítható össze Görögországgal, az ország helyzete lényegesen jobb.
Az államtitkár a többi között utalt az államadósság mértékének a bruttó hazai termékhez viszonyított arányára, ami Magyarország esetében 73 százalék, azaz kevesebb, mint a fele ugyanezen görög adósságaránynak. Ezen kívül a magyar gazdaság növekedése ebben az évben előreláthatólag 2 százalék lesz, miközben Görögország mély recesszióban van - tette hozzá.
A forint gyengülését az államtitkár sajnálatosnak nevezte. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyam-ingadozásokat kevésbé a hazai, mint inkább a nemzetközi fejlemények befolyásolják. Ezzel összefüggésben mindenekelőtt a görögországi és olaszországi bizonytalanságokra utalt. Cséfalvay Zoltán szerint Magyarország számára fontos a stabil árfolyam.
Az erős ingadozás hátrányos - jelentette ki az államtitkár, utalva arra, hogy a gyenge forint csak rövid távon segíti az exportot.
A versenyképesség szempontjából hosszú távon a munkaerő-piac rugalmassága, valamint az adminisztratív korlátozások leépítése a fontos - mondta. A végtörlesztéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány alkotmányos kötelessége a magyarok érdekeinek képviselete.
Ez - mint kiemelte - nemcsak az államadósság, hanem a kedvezőtlen globális gazdasági helyzet következtében különösen megnövekedett magánadósságok csökkentésére is vonatkozik.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a végtörlesztés csak az egyik eleme a külföldi valutában fennálló kötelezettségekből fakadó negatív következmények enyhítésének.
Az interjút készítő Michaela Seisernek a magánjogi szerződésekbe való beavatkozást, valamint ezzel összefüggésben a német beruházók jogbiztonságának csorbulását firtató kérdésére válaszolva Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormány a törvényekkel összhangban cselekszik. Ennek megfelelően - mint utalt rá - bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetséges a magánjogi szerződésekbe történő beavatkozás. Ilyen a keretfeltételek lényeges megváltozása, továbbá az, hogy mindez számos embert érint.
A végtörlesztésre vonatkozó törvény esetében mindkettő fennáll - jelentette ki az államtitkár.
Cséfalvay Zoltán határozott nemmel válaszolt arra a kérdésére, hogy Magyarországnak a legutóbbi nemzetközi gazdasági fejlemények nyomán újra szüksége lehet a Nemzetközi Valutaalap segítségére.
Magyarország továbbra is képes magát a pénzpiacokról finanszírozni - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: a különadókkal sikerült megteremteni azt a játékteret, amely biztosítja a szükséges szerkezeti reformok megvalósítását.
Az interjúban az államtitkár elutasította, hogy konkrét céldátumot nevezzen meg Magyarország lehetséges euróövezeti csatlakozására vonatkozóan. "Először a feltételeket kell teljesítenünk" - hangsúlyozta ennek kapcsán Cséfalvay Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06