Negatív közérzet, borús jövőkép

Pesszimistábbak az ötven év felettiek

Összességében az 50 feletti korosztály borúlátóbb, mint a teljes lakosság, vagyis ez a korosztály pesszimistább, mint a fiatalabbak.

2011.11.11 11:11ma.hu

Ez derül ki a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk közös kutatásából. Magyarországon első alkalommal készítették el az 50+ Indexet, amely az 50 feletti generáció aktuális élethelyzetével, bizalmával, jövőképével kapcsolatos mutató.

Nemcsak a saját és családjuk, hanem az ország helyzetét tekintve is borúlátóak az idős generáció tagjai. A 70 évesnél idősebbek kedvezőbb véleménnyel vannak mind a saját, mind az ország jelenlegi helyzetéről. Rövidtávon az 50 felettiek fele a jelenleginél is rosszabb gazdasági helyzetet prognosztizál, míg a teljes lakosság esetében ez az arány 47%. A munkanélküliség alakulását illetően kicsit pozitívabbnak látják a jövőt, mint a teljes felnőtt népesség (23% versus 21%). A negatív közérzet a saját és az ország helyzetének megítélésében annak köszönhető, hogy sokan reáljövedelmük csökkenésére számítanak. Javulást csak hosszútávon várnak, az 50 felettiek 39 százaléka szerint 5 év múlva jobb lesz az ország helyzete.

A közös kutatás eredményeként az 50+ Index értéke -21,2 pont lett. Ez az első alkalom, hogy elkészült az 50+ Index, ezért a jelenlegi érték a bázis, amelyhez a további hullámok értékeit viszonyítva, időbeli trendeket is felrajzolva lehet vizsgálni a változásokat. Az 50+ Index értékei érzékenyek a társadalmi réteg heterogenitására, és különbséget tesznek a korosztály még aktív, dolgozó tagjai, valamint a nyugdíjasok között.

„Szeretnénk folyamatosan kutatni és bemutatni ennek a korosztálynak a jelenlegi helyzetét és a jövővel kapcsolatos várakozásait. A rendelkezésre álló sok információt – a könnyű áttekinthetőség kedvéért – egy mutatószámba sűrítjük.” – mondja Orosz András, a Dimenzió Biztosító ügyvezető igazgatója.

Magyarországon 3,7 millió 50 feletti él. Az 50 feletti generáció súlya egyre nagyobb a társadalomban, és a nyugdíjrendszer változásai, valamint az életvitel változása miatt ez a generáció aktívabb életet él, mint elődei. Megtakarításait, pénzügyeit tudatosabban menedzseli, többet fogyaszt, többet költ magára.

„Egyértelműen látszik, hogy az 50 felettiek legnagyobb félelmei az egészségi problémákkal és a megélhetési gondokkal kapcsolatosak. Létfontosságú, hogy ne csak a 20 évesek, de az 50 felettiek is rendelkezzenek megtakarítási tervvel a következő 20-30 évükre. A biztos tudás nélkül, hogy honnan tudom kiegészíteni a nyugdíjamat, miből fizetem például az ingatlanom fenntartási költségeit, a pénzügyi közérzet további biztos romlása jelezhető előre.

Ez a kutatás is egyértelműen bizonyítja, hogy 50 felett átrendeződnek a prioritások, ezért is fontos, ha egy biztosító ennek a szegmensnek a megváltozott igényeire tud választ adni. Mi ezért fejlesztettünk olyan biztosítási megoldásokat, amelyek kifejezetten az 50 feletti korosztály élethelyzeteihez és életkörülményeihez igazodnak.” – tette hozzá Orosz András.

Az 50 feletti korosztály meglehetősen pesszimista a jövőt illetően, míg a teljes lakosság is csak kicsit derűsebben látja az egy évvel későbbi állapotot. Főleg a még dolgozó, aktív idősödők aggódnak a pénzügyi helyzetük miatt. Ennek oka, hogy tízből hatan a reáljövedelmük csökkenésére számítanak (az aktívak kétharmada), és csak az 50 felettiek hatoda bízik abban, hogy jövőre magasabb lesz a család jövedelme (az aktívak 13 százaléka).

A Dimenzió Biztosító 50+ Index kutatás 2011. őszén, 500 fős, országos mintán készült telefonos módszerrel, amelyet a Gfk Hungária készített.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.