Újság, tévé?
MSZP: a szociális katasztrófa utolérte Budapestet
A fővárosi MSZP szerint a szociális katasztrófa utolérte Budapestet, ám ebben a helyzetben a városvezetés televízióra és egy újság támogatására akar százmilliókat költeni.
2011.10.21 10:10MTIHorváth Csaba szocialista frakcióvezető elmondta, hónapok óta nem fizeti ki az önkormányzat a hajléktalan-ellátásra szánt 650 millió forintot. Kitért arra is, hogy a díjhátralékkal rendelkező családok számára korábban létrehozott alapítványt a mostani városvezetés "lenullázta".
Hozzátette: jelenleg 300 ezer családnak van 90 napon túli közműtartozása. "Eközben jut pénz a Helyi Théma 100 milliójára (...) a Tarlós-tévé százmilliójára, (...) az utca- és térátnevezésekre, és jutott pénz, mintegy 10 millió forint új zászló tervezgetésre és kivitelezésre" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Horváth Csaba közölte, az MSZP meg akarja gátolni az "ámokfutást", ezért a közgyűlésnek azt javasolják: hozzon határozatot arról, hogy nem kívánja állami tulajdonba adni kórházait és iskoláit.
Javasolják továbbá, hogy a közgyűlés vonja el Tarlós István hatáskörét a színházigazgatók kinevezéséről, mert - Horváth Csaba szavai szerint - a főpolgármester "jól láthatóan nem boldogul ezzel".
Hozzátette: azt is kérik, vonja vissza Dörner György, az Új Színház vezetőjének kinevezését.
Közölte, az MSZP javaslatot tesz majd arra is, hogy a város "Tarlós-tévére" ne költsön százmilliókat, "saját maguk fényezése" helyett inkább fordítsanak nagyobb figyelmet a szociális katasztrófa elkerülésére, .
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06