Súlyos problémák jöhetnek

Az MSZP szerint nem tudja kezelni az állam az önkormányzati intézményeket

Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségpolitikai és szociális bizottságának szocialista alelnöke szerint súlyos, kezelhetetlen problémákat vetít előre a kormány terve, amely szerint az önkormányzati fenntartású intézményeket állami kézbe vennék.

2011.10.20 13:59MTI

Az MSZP-s politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a világ a decentralizáció felé halad, ezzel szemben a kormány az önkormányzatiságnak az elmúlt húsz évben kialakult szintjét akarja lebontani. "Hazug és álszent az az állítás", hogy minderre az önkormányzatok adóssága miatt van szükség, hiszen a 140 milliárdos adóssággal szemben több mint 1000 milliárd forintot tesz ki az az önkormányzati vagyon, amelyet állami kézbe vennének - emelte ki.
   
Úgy vélte, az elmúlt napokban napvilágot látott adatok alapján úgy tűnik, összesen mintegy 300 milliárd forinttal jut kevesebb az egészségügyi ellátásra 2012-ben. A politikus úgy fogalmazott, a kormány terve szerint januártól felmentenék az állami kézbe vett intézmények igazgatóit és gazdasági vezetőit, ami a fővárosra csak az egészségügyi ágazatban mintegy 400 millió forintos terhet ró, országos szinten pedig milliárdos nagyságrendet jelent.
   
Havas Szófia szerint "a káoszt, a szakmaiatlanságot" igazolja az is, hogy a kormányhivatalok mellé újabb országos intézményhálózatot hoznának létre az egészségügyi ellátás koordinálására, ami "drága, abszolút felesleges" lépés.
   
A politikus közölte, az önkormányzati törvény módosításával kapcsolatban sok támogatható elemet látnak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége javaslatában, amely azt szorgalmazza, hogy az oktatás maradjon az önkormányzatok kezében. Az MSZP szerint emellett az egészségügynek, a szociális ellátásnak is az önkormányzatoknál kellene maradnia - fűzte hozzá.
   
Tüttő Kata, a Fővárosi Közgyűlés MSZP frakcióvezető-helyettese azt hangsúlyozta, hogy az intézkedések célja csak a költségvetési kiadások csökkentése és nem a hatékonyság, a szakmai színvonal emelése. A kormány háborút hirdetett az államadósság ellen, és ennek keretében először "kifosztották a magánnyugdíj-pénztárakat", majd olyan új adórendszert vezettek be, amely "a legszegényebbektől vett el, és a leggazdagabbakhoz csoportosít át" - mondta.
   
Szerinte nem lenne meglepő, ha az egészségügyben hamarosan egy, a korábbi vizitdíjhoz hasonló plusz díjat vezetnének be. Budapesten a tervezett változások 32 ezer dolgozót érintenek az önkormányzatokban, az egészségügyben, az oktatásban és a szociális ellátásban - közölte a szocialista politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.