Kimentett milliók
Az adócsalók adatait követeli Svájctól az USA
Az amerikai hatóságok keddig adtak határidőt Svájcnak arra, hogy átadja neki adócsalók adatait - a szóban forgó amerikai állampolgárokat azzal gyanúsítja Washington, hogy svájci bankokba menekítették vagyonukat.
2011.09.05 09:35MTIJames Cole amerikai igazságügy-miniszterhelyettes egy augusztus 31-én kelt levelében adott ultimátumot a svájci hatóságoknak. Cole elsősorban a második legnagyobb svájci banktól, a Credit Suisse-től vár "gyorsan sok" adatot, de további mintegy tíztől is.
Az amerikai minisztérium az AFP kérésére sem volt hajlandó megerősíteni vagy cáfolni a lap értesülését.
Az amerikai hatóságok olyan magánszemélyekkel és alapítványokkal kapcsolatban várnak minden lehetséges adatot, akik vagy amelyek 2002 és 2010 júliusa között legalább 50 ezer dollárnyi összeget helyeztek el valamely svájci bankban. Az Egyesült Államok korábban elérte, hogy a legnagyobb svájci bank, az UBS kiszolgáltassa neki 4450 olyan amerikai ügyfelének adatait, akit adócsalással gyanúsított.
A banknak ezenkívül 780 millió dollár büntetést is kellett fizetnie az adócsalásban való bűnrészességéért. Ha az UBS ezt nem tette volna meg, akkor elveszítette volna egyesült államokbeli működési jogát.
A SonntagsZeitung név nélkül idézett egy bankárt, aki szerint a most érintett bankoknak összesen 2 milliárd svájci frank büntetést kell majd fizetniük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06