Új státusz jön létre az LMP szerint
Alattvalókká válnak a magyar munkavállalók?
Az LMP szerint a munka törvénykönyve kormány által tervezett változtatásai új státuszt hozhatnak létre: a munkavállalók ugyanis a jövőben egyszerű alattvalókként tekinthetnének magukra.
2011.08.23 16:31MTIMile Lajos, a párt országgyűlési képviselője ezt azt követően nyilatkozta újságíróknak, hogy kedden délután találkozott Borsik Jánossal, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnökével.
Az ellenzéki politikus és a szakszervezeti vezető, megbeszélésüket követő sajtótájékoztatójukon egyetértettek abban, hogy a kilátásba helyezett változtatások hatásai túlmutathatnak a munka világán, és komoly szociális feszültségek alakulhatnak ki.
Az LMP-s képviselő úgy fogalmazott, elsőként a tervezet napvilágra kerülésének körülményei váltottak ki jogos felháborodást a munkavállalók, a szakszervezetek és az ellenzék körében. Mint mondta, a kormány a hatékony érdekegyeztetés megszűntetése után azt a veszélyes gyakorlatot folytatja, hogy az érintettek bevonása nélkül terjeszt elő törvényjavaslatokat, majd levelezésbe kezd, ami szerinte nem alkalmas a komoly egyeztetésre.
Mile Lajos szerint a munkavállalók kiszolgáltatottá tétele ellentétes a kormány valamennyi retorikai fordulatával, a kabinet ugyanis nem törekszik összefogásra és egység kialakítására munkaügyi kérdésekben.
A politikus arra is figyelmeztetett, hogy a munka törvénykönyvének meggondolatlan változtatásából eredő feszültségek a politikai radikalizmust is erősíthetik. Az LMP ezért ennek megakadályozására tovább kívánja vinni a szociális és a munka világára vonatkozó kérdésekben indított népszavazási kezdeményezését - húzta alá.
Borsik János hangsúlyozta: az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége megalakulása óta törekszik függetleníteni magát a politikai pártoktól, ám a munka törvénykönyvének tervezett módosításában olyan nagy veszélyeket látnak, hogy szükségesnek látták a kapcsolatfelvételt valamennyi ellenzéki párttal.
A szakszervezeti vezető emlékeztetett: az eddig nyilvánosságra került elképzelések alapján a kormány tovább kívánja folytatni a munkavállalók - szerinte a 16 százalékos szja-val már megkezdődött - fizetéscsökkentését.
Borsik János elfogadhatatlannak nevezte egyebek mellett a műszakpótlék megszüntetését, amely egyes esetekben szerinte akár a kereset 50 százalékát is veszélyezteti, valamint a munkavállalói jogvédelem lehetőségének gyengítését, illetve a helyi szakszervezeti munka ellehetetlenítését. Hozzátette: a négy szakszervezeti tömörülés ezen okok miatt továbbra is demonstrációra hívja a munkavállalókat szeptember 12-re.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06