A Magosz visszautasítja a vádakat
A kormány nekimegy a fagykároknak
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) visszautasítja az MSZP állításait, miszerint a kormány nem segít megfelelő módon a fagykárt ért mezőgazdasági termelőknek.
2011.08.05 12:06MTIEzt Jakab István, a szervezet elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke mondta pénteken Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján.
A korábbi, a 2007-es fagykár idején, amikor a szocialisták kabinetje irányította az országot, 874 millió forint gyorssegélyt kaptak a károsultak, most viszont 1 milliárd 270 millió forint áll rendelkezésükre, amelyet szeptember 20-ig kifizetnek - közölte a politikus-érdekképviseleti vezető. Hozzátette: négy évvel ezelőtt a 100 százalékos kárt szenvedett gazdálkodók kaptak állami támogatást, míg az idén 70 százalékos mértékű kártól jár az állami segítség. A mostani fagykárrendezés "négy pillérű", hangsúlyozta Jakab István - a gyorssegély mellett ugyanis kedvezményes hitellehetőséget, továbbá a nemzeti agrár-kárenyhítési rendszer jelentős összegét is igénybe vehetik az érintettek, valamint október 30-ig kifizetik részükre a terület alapú támogatás 50 százalékát is. "Így Összesen 13,5 milliárd forint jut a május 6-ai fagykár miatt jelentős terméskiesést elszenvedő gazdáknak" - emelte ki a Magosz elnöke. A hitellel kapcsolatban kifejtette: a kölcsön 20 éves időtartamra, három éves tőke törlesztési moratórium mellett, teljesen költségmentesen vehető igénybe, s a költségmentesség 4,7 milliárd forinttal az állami költségvetést terheli meg.
Egy termelő 500 ezer forinttól, 5 millió forint összegig kérhet hitelt, s a családi vállalkozások minden tagja külön-külön is élhet a lehetőséggel. Jakab István megjegyezte, hogy a gyorssegélyt az uniós úgynevezett deminimisz keretből finanszírozzák, amelynek - minden korábbi, szerinte rosszindulatú hiresztelés ellenére - 97 százaléka még rendelkezésre áll. Guttyán Tamás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának főfalugazdásza kérdésre válaszolva elmondta: az eddigi, két korábbi felmérés szerint a térségben 17,9 és 18,3 milliárd forint közötti fagykár érte május 6-án a mezőgazdasági ültetvényeket.
A kár pontos összege persze mostanában, a betakarításkor derül majd ki, s a gazdálkodók által augusztus 19-ig bejelentett kárösszegeket a hivatal munkatársai ellenőrzik is.
Jakab István hozzáfűzte: 2007-ben is 17,5 milliárdos volt az előzetesen felmért kár, amely végül 10 milliárd forintnál "állt meg" a pontos összesítéskor.
Az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete múlt pénteken szólította fel a mezőgazdasági termelőket ért fagykár rendezésére a kormányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- 21:22 London tiltakozott Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt
- 20:24 Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány
- 19:23 Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
- 18:20 Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton
- 17:19 A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban
- 16:18 George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06