Kis zsebpénz
12 milliárd eurós lélegzethez jutnak a görögök
Pénzügyileg lélegzethez jut Görögország egy újabb 12 milliárd eurós hitelrészlet felszabadításával, de nemzetközi hitelezői továbbra is azt várják, hogy teljes egészében kivitelezi konszolidációs programját.
2011.07.02 18:13MTIAz euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombaton kora este távtanácskozás keretében vitatták meg a helyzetet, köztük azt a tervet, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) most futó 110 milliárd eurós hitelprogramjának lejárta utáni időszakra egy másik - várhatóan 2014-ig tartó - programot is indítanak.
Ez utóbbiról szombati közlések szerint a miniszterek következő hivatalos találkozóján, július 11-én születhetnek meg az első döntések.
A 340 milliárd euróra rúgó görög adósság rendezéséhez elengedhetetlen a nemzetközi segítség, amellyel az egész euróövezet válságát is igyekeznek elkerülni. Athén heteken belül államcsődöt jelenthetett volna, ha nem érkezik időben a 12 milliárdos újabb hitelrészlet. Az erről szóló kedvező döntés előfeltétele az volt, hogy Athénban a parlament elfogadja az újabb takarékossági programot, amely közel 30 milliárd eurónyi kiadáscsökkentést tesz lehetővé, és egy jelentős privatizációs programot is magában foglal. Miután ez a héten megtörtént, az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso és az Európai Tanács (az állam- és kormányfői értekezlet) elnöke, Herman Van Rompuy közös közleményben jelentette be: "megvannak a feltételek ahhoz, hogy Görögország megkapja a mentőcsomag következő részletét, illetve ahhoz, hogy felgyorsuljanak az egyeztetések a második csomagról".
A görög parlamenti szavazást követően számos nyilatkozó azt is hangoztatta, hogy kiemelten fontos a konszolidációs program teljes körű végrehajtása.
A legnagyobb hitelezők - köztük Németország - nem hagytak kétséget afelől, hogy az újabb részletekhez való hozzájárulásuk a reformok és a takarékossági intézkedések kivitelezésének a függvénye is.
A tíz nap múlva esedékes újabb pénzügyminiszteri találkozón már az újabb program nagyságáról is döntés születhet, bár brüsszeli beszámolók szerint a részletek kidolgozása akár szeptemberre is áttolódhat. Az eddigi utalások szerint annak mérete hasonló lesz a mostani csomagéhoz, tehát meghaladhatja 100 milliárd eurót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06