Kemény város

Kalkutta: ahol a dzsungel törvényei uralkodnak

A Kalkuttában dolgozó önkéntes orvosokat előre figyelmeztették, hogy elsősorban ne a betegségektől, például a maláriától (ritka is ebben a száraz időszakban) vagy a tébécétől (gyakori, de kevésbé fertőz) tartsanak, sokkal inkább a közlekedési eszközöktől kell félniük.

_{2010.05.07 09:47MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Kalkutta - vagy ahogy bengáliul nevezik: Kolkata - kemény város, lakóinak élete állandó harc. Túlzsúfolt utcáin, szűk sikátoraiban éjjel-nappal elképesztő tömeg hömpölyög.

Senki sem tudja, hogy voltaképpen hányan lakják a megapoliszt, hány millióan járnak át ide vagy települtek le véglegesen a még szegényebb szomszédos Bangladesből. Tizenöt-húsz millióan? Van, aki szerint még ennél is többen. Akárhogy is, alig férnek el. A trópusi nagyvárosokban az emberek egyébként is az utcán élnek - a parányi, lakásnak nevezett lyukakba a kalkuttaiak (szegény) többsége csak hálni jár. Vagy azt sem: éjjelente tömegek alszanak a puszta járdán.

Centiméterekre tőlük pöfögnek el az ócska buszok, szlalomoznak a motorkerékpárosok, a motoros "autoriksák" (máshol tuk-tuk a nevük), a lábbal hajtott biciklis riksák és az egyszerű kerékpárok. A járművek hajszálnyira suhannak el egymás mellett is. Jellemző, hogy a kocsik oldaltükreit többnyire behajtják, ezzel is nyernek pár centimétert. KRESZ helyett a dzsungel törvényeinek engedelmeskednek. Az erősebb győz, és valóban. Közben mindannyian forró, büdös szmogot lélegeznek be, ebben egyenlő gyalogos és úrvezető (kevés a légkondicionált autó).

Az európainak egyébként sem tanácsos jobbra néznie, ha lelép a járdáról, mert itt baloldali a közlekedés. Abban biztos lehet, hogy miatta nem áll meg egyetlen guruló eszköz sem, el fogják csapni, mese nincs. A gyalogosok nagy rutinnal menekülnek a járművek elől, de időnként - gyakran - így is leterítik a "puhatestűeket". Szegényrendelésünkön már az első héten sok friss vagy régi sebbel, töréssel találkoztunk, és az a kétgyermekes sudár fiatal anya sem vidított fel, akinek a férjét egy hónapja gázolta halálra egy motoros.

A hivatalos statisztikákban egyébként meglepően alacsony halálozási adatok szerepelnek, tavaly "csupán" 441-en vesztették életüket az utakon - nem tudom, talán az állandó dugók, a lassúbb a forgalom miatt. A túlélőket, a könnyebb-súlyosabb sérüléseket nem tartják számon... Mindenki gyakorlatilag megállás nélkül dudál, persze éjjel is, és logikus módon, senki sem haragszik meg érte.

A teherautók hátulján többnyire ott virít a felirat: blow horn - nyomd a dudát! Ennek csak egyik oka az, hogy így a teherautósofőr meghallja a hátulról érkező járművet, nehogy véletlenül elsodorja az őt megelőzni akarót. Én azt hiszem, mégis inkább a "nyomd, nyomulj, üvölts, légy te a leghangosabb, a legerőszakosabb" mentalitás a lényeg.

Vagy éppenséggel az, hogy a fülsiketítő kürtszó univerzális vekkerként ébren tartsa a pokoli hőségben, a hosszú vezetéstől el-elszundító sofőröket.

Jellemző módon a kisebb bringákra, riksákra is öklömnyi csengőket szereltek. Az egyik riksás ormótlan ácskapoccsal ütögetett két, a kormányhoz erősített kolompot.

Emberi igavonók

Apropó, riksások. Általában ők a legnyomorultabbak, az indiai szegénység sokszor megírt, megfilmesített szimbólumai. Nemcsak embereket visznek (néha egyszer hármat-négyet), de a városi és vidéki áruszállítás jelentős részét is ezeknek a szerencsétleneknek a tíz- és százezrei bonyolítják le. Nemegyszer hajléktalanok, éjjelente bérelt járművökön kuporodnak össze. Vékonyak, inasak, az indiaiak átlagsúlya egyébként is 35-40 kilogramm. Akad köztük tíz-, de hetvenéves is. Túlterhelt, apró járgányaikon hatalmas súlyokat cipelnek a nem éppen sima, tönkrement, hepehupás utakon.

Dögnehéz acél alkatrészeket, a szó szoros értelemben tonnányi súlyokat. Láttam riksával duplaszekrényt, hatalmas vizes hordókat, két-három méter magasan feltornyozott ruhaneműt, tűzifát szállítani. Ma reggel az utcánkból éppen egy komplett kisiskolás osztályt fuvarozott egy riksás. Nagyobb tyúkketrecszerű, beépített "karosszériájában" tucatnyi iskolai egyenruhás csöppség csiripelt.

Iskolabusz?

Akad még bőven Kalkutta szégyenéből, a gyalogos riksásból is. Többször próbálták betiltani őket, sikertelenül. Minthogy van rá igény. Az önként hámba fogott, gyakran mezítláb ügető emberi igavonók mögött elhízott indiaiak terpeszkednek, mobiloznak a széles magas ülésen. A belvárosban fényes képű turisták fényképeszkednek bennük. Jó mulatság..

. Autóban itt még tartja magát a brit gyarmati birodalom. A sárga taxik többsége Austin, második világháború előtti angol modell. Itt továbbra is gyártják őket, nincs is másfajta taxi. Igaz, már nem kívül, a motorháztetőn van a lecsapható óra, mint 14 évvel ezelőtti látogatásom idején, hanem igazi belső digitális taxaméterrel szerelik fel a járműveket. Amelyet azonban a taxisok az istenért sem akarnak megmutatni a külföldinek, inkább bemondanak egy nagyobb összeget, ami persze maga után vonja az alkudozást.

Pláne, ha valaki este akar "hazatérni" a szegénynegyedbe, ott ugyanis a taxisok nemigen kapnak fuvart, üresen kell visszafurikázniuk. Szerencsére a megemelt tarifa is a negyede az otthoninak. Így hát alkudozunk, és sokat taxizunk. A buszjegy ára 4-10 rúpia, azaz 18-45 forint. Menetközben is fel-le szállnak az emberek, köztük tömérdek utcai árus. A buszok állagáról most ne beszéljünk. Ablakok helyett rácsok, ami helyes, mert üveg mellett két perc alatt megfőne mindenki. Már nem látom, hogy a nőket a busz végébe hajtanák.

A kalauz le-fel ugrál, és roppant meggyőzőnek szánt erővel, folyamatosan üvöltözi a végcélt a gyalogosok, a várakozók képébe. Elvileg vannak megállók, de a busz mindenkinek megáll. Ami hát kissé lelassítja a városi közlekedést...

Fehér kecske piros pöttyökkel

Hihetetlenül ügyesen karikázik a rengeteg biciklis. És hát sok a motorkerékpáros is, nekik meg sem kottyan naponta néhány gyalogost elütni. Egy fiatalember, miközben a tömegben hajtott, egyik kezével vidáman mobilozott, ráadásul álmodozva mosolygott is hozzá, alakult a randevú. Idős nénik ugráltak el előle, több-kevesebb sikerrel. Rengeteg a fekvő rendőr, amelyet persze nem jeleznek előre. Ez különösen az országutakon teszi izgalmassá az életet. Az indiai sofőrök vagy ismerik mind, vagy valahogy megérzik. Muszáj, mert jó magasak, tengelytörőek. Sokkal kevesebb szent állat - tehén - kóvályog az utakon.

Hová tűntek? Mind megették őket?

Az biztos, hogy - főleg a nem hindu vallásúak - az állat minden porcikáját feldolgozzák fülétől a farkáig, és alkalmakként el is adják őket. Ezzel szemben rengeteg kutya kóborol a kerekek között, nem egyet kivasalnak az autók. Senki sem veszi a fáradtságot, hogy eltakarítsa a maradványaikat, megteszik helyettük a keselyűk és a varjak. Sok a kisméretű fekete, meg a szép barna és fehér színű, nagyobb fajta kecske. Rendkívüli módon szeretik és dédelgetik ezeket az állatokat (amíg meg nem eszik őket): télen állítólag trikót is húznak rájuk, hogy ne fázzanak a rémes 22 Celsius fokban.

Sok állatot befestenek. Hogy miért szebb egy fehér kecske piros pöttyökkel, arra nem kaptam választ. Van itt rendőr, méteres fabottal, de nincs sok tekintélye. Nem túl meggyőzően hadonászik néha, maga sem hisz a sikerében. Egy idő után persze elkedvetlenedik, és abbahagyja. Amúgy is mindenki arra megy, amerre akar, ő forog inkább a forgalom irányába. Kedvelem a kompot, a rozoga, sokszor túlzsúfolt vízi járgányt. Ezek szoktak felborulni, és a világsajtó két sorban tudósít a száz-kétszáz vízbefúltról. Négy rúpiáért átvisz a hatalmas Huglin, a Gangesz deltájának (egyik) végágán.

A fedélzeten szellő szolgáltat némi hűst a száraz 35-40 fokos nyárban - de nem a nőknek, nekik le kell menniük a belső részbe. Állítólag azért, mert kint nem hoznak szerencsét! Emancipált német orvos kolleganőim ezt negligálják, őket (eddig) nem merték lezavarni. A zavaros vízben állva evező bárkások szelik a habokat, a parton ezrek mosakodnak, mosnak, merítkeznek és imádkoznak szüntelenül.

Már sok száz éve. Élnek.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter