Így rögzítenék a töréseket

Gipsz helyett 3D-t használ egy magyar találmány

Vastag gipsz helyett háromdimenziós technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően, aki finanszírozót keres a megvalósításhoz.

2016.08.11 13:09MTI

Molnár Miklós a Népszabadság cikke szerint egy szoftver segítségével 12 óra alatt nyomtatta kis a csuklójára megfelelő szorítót. A projektben az új rögzítés tesztelésére a fővárosi baleseti központ mellett a kecskeméti megyei kórház és a szegedi egyetem traumatológiája is részt venne. A programhoz az uniós kutatás-fejlesztési pályázaton szeretnének pénzt nyerni.

Illusztráció: működésben egy 3D nyomtató (Fotó: Reuters/Yuya Shino)

Az előzetes számítások szerint egy kisebb 3D-s csuklórögzítő ára 10 ezer, egy nagyobb, bokarögzítő 15-20 ezer forintba kerülhet. Tóth Ferenc, a Péterfy Sándor utcai Kórház rendelőintézet és Baleseti Központ igazgatóhelyettes főorvosa, aki Molnár Miklóssal együtt dolgozik a projekten a Népszabadságnak azt mondta, a végtagszkennelés után néhány óra alatt elkészíthető az eszköz, amelyet akár hónapokig is lehet viselni.

Súlya mindössze 50 gramm, de masszívabb és tartósabb, mint a most használt gipsz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.