Gyász

Elhunyt Kéri György Széchenyi-díjas biokémikus, a biológiai tudomány doktora

A jelátviteli terápia és a hozzá kapcsolódó kutatás egyik legelismertebb tudósa volt Európában.

2016.07.20 20:56MTI

Hosszú betegség után, hatvanhat éves korában szerdán Budapesten elhunyt Kéri György magyar biokémikus, a Semmelweis Egyetem kutatóprofesszora, a Vichem Chemie kutatócég tudományos igazgatója - tudatta a család és a vállalat az MTI-vel.

Kéri György a jelátviteli terápia és a hozzá kapcsolódó kutatás egyik legelismertebb tudósa volt Európában, munkássága nyomán több gyógyszerjelölt molekula jutott el a klinikai kipróbálás fázisába - olvasható a közleményben.

A sunitinib nevű gyógyszerhatóanyag kifejlesztésében játszott úttörő szerepe miatt tudománytörténeti jelentőségre is szert tett - írták.

Több európai biotechnológiai tudományos szervezet is a vezetőségébe választotta; főszerkesztője, illetve szerkesztője volt a Current Signal Transduction Therapy és a Current Opinion in Molecular Therapeutics című folyóiratoknak. Nemzetközi gyógyszervállalatok és kutatóintézetek felkért tanácsadója is volt.

Kéri György a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem vegyész szakán végezte egyetemi tanulmányait, 1973-ban diplomázott. 1976-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját biokémiából. 1994-ben védte meg biológiai tudományok akadémiai doktori értekézését. Egyéb elismerései mellett 2008-ban Jedlik Ányos-díjban, 2010-ben Gábor Dénes-díjban, 2013-ban Széchenyi-díjban részesült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.