Kozmikus sugárzás

Fellőtték a napvihar-figyelő amerikai műholdat

Szerdán Floridából elindították a Nap kozmikus sugárzásának vizsgálatára fejlesztett amerikai műholdat, ugyanakkor a SpaceX cég letett arról a kísérleti tervéről, hogy a Falcon hordozórakétát újrafelhasználás céljából visszairányítsák a Földre.

2015.02.12 08:35MTI
Fotó: NASA

A napviharok és napkitörések megfigyelésére szolgáló DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) műhold fellövésére többszöri halasztás után került sor.

Az amerikai kormányzat által finanszírozott berendezés - amelynek megépítését Al Gore volt alelnök kezdeményezte - a tervek szerint a Földtől mintegy 1,6 millió kilométeres távolságban állomásozik majd, és feladata az lesz, hogy megfigyelje a Nap sajátos sugárzási tevékenységét, szükség esetén pedig időben riasztást küldjön a Földre a várható időjárási nehézségekről.

Gore is jelen volt a szerdai indításnál.A korábbi halasztások egyik oka a magasabb légrétegekben uralkodó erős szél volt. Szerdára ez a probléma megszűnt, ugyanakkor az óceán erős hullámzása miatt a SpaceX magáncég úgy döntött, eredeti terveivel ellentétben nem tesz kísérletet arra, hogy épségben visszairányítsa a hordozórakétát a Földre.

A rakéták visszanyerése és újbóli használata új lépcsőfokot jelenthetne az űrrepülésben, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült. A SpaceX a Dragon teherűrhajó múlt havi elindítását követően sikeresen visszairányította ugyan a Falcon rakétát egy tengeri platformra, de a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört. A DSCOVR várhatóan 110 nap múlva áll pályára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.