A jégkorból maradt ránk

Ősbölényt fordított ki a földből a markoló Szegeden!

Jégkori ősbölény maradványaira találtak Szegeden a lézerközpont alapozási munkája során, a hozzávetőleg százezer éves csontokat egy markológép fordította ki a földből, 8-8,5 méteres mélységben.

2014.09.19 17:34MTI
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Sümegi Pál, a Szegedi Tudományegyetem földtani és őslénytani tanszékének vezetője elmondta, ez az egyik első alkalom, hogy ősbölény maradványaira bukkantak az Alföldön.

A leleteket – szarv- és koponyatöredékeket és csigolyacsontokat – dunai hordalékban, homokkőzet és agyagréteg határán találták meg. A folyó feltehetően egy elpusztult állat tetemét sodorhatta a mai Öthalom környékére, ami fönnakadhatott egy homofövenyen, és szétesett – közölte a szakember.

Öthalom már 1879 óta ismert régészeti lelőhely. A nagy árvíz után Szeged feltöltéséhez innen bányászták a homokot. Több föltárás is folyt itt, többek között Móra Ferenc is dolgozott a környéken, majd az Alföld első paleolit lelőhelyét is Öthalomnál tárták föl – tudatta a professzor.

A 350-400 kilogrammos tömegű ősbölény nagyjából 700 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és az európai, valamint az amerikai bölény ősének tekinthető. A megtalált csontok egy kisebb példányéi voltak – mondta Sümegi Pál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.