A Föld órája
Válaszd a sötét oldalt, kapcsolj ki!
Ismét kialszanak a fények ma este egy órára a világ számos országában és városában, köztük Magyarországon is a Természetvédelmi Világalapnak (WWF) az energiatakarékosságra és az életmód újragondolására buzdító, Föld órája elnevezésű globális környezetvédelmi kampánya keretében.
2014.03.29 06:43MTIA globális akciót idén Szingapúrban A csodálatos Pókember 2. című film főszereplői indítják el: Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx a Pókemberrel együtt kapcsolják le az ország fényeit 20 óra 30 perckor. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak apadására.
Mint azt korábban Sourav Roy, a WWF szóvivője elmondta, az idei megmozdulás nagykövetévé azért a Pókembert nevezték ki, mert bíznak abban, hogy a népszerű képregényfigura arra inspirálja az embereket, hogy csatlakozzanak az akcióhoz és "ők maguk is szuperhőssé váljanak a bolygó érdekében".
A WWF magyarországi szervezete idén is meghirdette a WWF Föld Órája Fővárosa versenyt, amely során kiderül, hogy melyik az ország leginkább környezettudatos települése. A civil akcióba 2012-ben 93 önkormányzat, 2013-ban pedig szintén csaknem száz település regisztrálta magát a foldoraja.hu weboldalon. A megmérettetést idén is az a magyar település nyeri, amelynek arányaiban a legtöbb lakója csatlakozik a környezetvédelmi akcióhoz.
Tavaly a legtöbb felelősen gondolkodó lakost számláló településnek Szigetszentmiklós bizonyult. Arra, hogy melyik város lesz 2014-ben a Föld Órája Fővárosa, szombaton derül fény.
A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt az akcióban, amelynek keretében helyi idő szerint 20.30-tól 21.30-ig lekapcsolják a fényeket. Tavaly olyan országok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Tunézia, Suriname, a Palesztin Területek és Ruanda.
Kapcsolódó írások:
- Lezárja egyik futópályáját a Budapest Airport
- A Föld órája - A Pókember indítja az idei globális akciót
- Föld órája: kikapcsolták a sydneyi operaház díszkivilágítását is
- Föld órája - elsötétül a moszkvai Kreml is
- Nyíregyháza lett a Föld órájának magyarországi fővárosa
- Kétmilliárd ember választja a sötét oldalt szombat este
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06