MERS

Újabb tevék fertőződtek meg koronavírussal

A katari egészségügyi tanács közölte, hogy egy 14 állatból álló tevecsordát vetettek járványügyi vizsgálat alá, és három egyedben mutatták ki a vírus jelenlétét.

2013.11.28 19:58MTI
Fotó: MTI

A közel-keleti légúti megbetegedés (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) nevű kórokozóval fertőzött tevéket találtak Katarban - közölték csütörtökön az öböl menti állam egészségügyi illetékesei. Korábban Szaúd-Arábiában mutatták ki tevében a világszerte 69 ember halálát okozó koronavírust.

A súlyos akut emberi légzőszervi megbetegedést okozó SARS-vírushoz hasonló koronavírus a Közel-Keleten ütötte fel a fejét a múlt évben, és mintegy 170 embert fertőzött meg. Hatvankilencen belehaltak a betegségbe az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.

A katari egészségügyi tanács közölte, hogy egy 14 állatból álló tevecsordát vetettek járványügyi vizsgálat alá, és három egyedben mutatták ki a vírus jelenlétét. A katari államban MERS koronavírussal diagnosztizált két személy abban az istállóban dolgozott, ahol a csordát tartják. Mindkét beteg "azóta meggyógyult" - olvasható a közleményben.

Ab Oberhaus, az hollandiai Erasmus Orvosközpont virológiai professszora, aki részt vett a tevék vizsgálatában, a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy eredményeiket egy sors tesz igazolta, köztük génszekvenálás és antitest vizsgálat.

A tudósok világszerte próbáljak a MERS koronavírus állati eredetét felderíteni azóta, hogy az első emberi megbetegedést diagnosztizálták. A Közel-Keleten Szaúd-Arábiában, Katarban, Kuvaitban, Jordániában, az Egyesült Arab Emírségekben, Ománban, Tunéziában okozott megbetegedést emberek köréban. Európában Nagy-Britanniában, Olaszországban, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban ütötte fel a fejét.

Augusztusban holland kutatók szaúdi tevéket jelöltek meg lehetséges vírushordozóként: egypúpú tevékben, azaz dromedárokban megtalálták a MERS ellenanyagát, ám magát a vírust nem.

A Columbia Egyetem, az EcoHealth Szövetség és a szaúd-arábiai egészségügyi minisztérium kutatói a nyáron hét denevérfajtól több mint ezer mintát gyűjtöttek azokról a területekről, ahol 2012 októbere és 2013 áprilisa között MERS-fertőzést azonosítottak. Egy egyiptomi sírlakó denevér (Taphozous perforatus) ürülékéből vett mintában, amelyet az első ismert MERS-fertőzött beteg lakóhelyétől pár kilométerre gyűjtöttek, ugyanolyan DNS-szekvenciát találtak, mint az áldozat testében.

A MERS a koronavírusok családjába tartozik, amely a közönséges nátha kórokozója. Ebbe a csoportba tartozik a súlyos akut emberi légzőszervi megbetegedést okozó SARS-vírus, amely 2003-ban Kínában ütötte fel a fejét, súlyos járványt és közel 800 halálesetet okozott világszerte. A MERS is tüdőgyulladást okoz, lázzal, köhögéssel és légzési nehézségekkel jár, de a SARS-tól eltérően veseelégtelenség is kíséri.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.