Huss
High-tech csigales
A lehető legfejlettebb technikai eszközökkel "lesték meg" kutatók Nagy-Britanniában 450 csiga éjszakai életét: bevetettek ultraibolya festéket, fénykibocsátó diódákat (LED-eket), gyorsított felvételű kamerákat és mindezeknek köszönhetően megbizonyosodhattak arról, hogy a csigák valóban lassúak, de arról is, hogy szeretnek konvojban haladni.
2013.08.24 20:13MTIAz Exeteri Egyetem "csigalesői" a felvételek alapján megállapították, hogy a csigák 0,001 kilométer per órás sebességgel haladnak, azaz óránként egy métert tesznek meg, naponta legfeljebb 25-öt. Konvojban haladásuk magyarázata az energiatakarékosság: ha ugyanis egymás nyáknyomán csúsznak, akkor könnyebben mozognak, mivel kisebb a súrlódás. A tudósok becslése szerint egy csiga energiakifejtésének akár a 30 százaléka is elmehet nyáktermelésre - adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.
A csigavizsgálatot a kutatók elsősorban a kutyák érdekében végezték. A csigák ugyanis ebek számára végzetes parazitát hordozhatnak, az Angiostrongylus vasorum nevű tüdőférget. Ez csigák lenyelésével kerülhet a kutyák szervezetébe, azon belül a tüdejébe, csigák pedig gyakran telepednek meg éjjel a kertekben hagyott labdákon és az ebek más játékszerein, így könnyen előfordulhat, hogy lenyelik a csúszómászókat a kutyák.
"Többet tudva a csigák viselkedéséről, reméljük, a kutyák gazdái jobban elejét tudják venni, hogy kedvenceik csigát nyeljenek" - mondta Dave Hodgson, a kutatás vezetője.
Nagy-Britanniában az utóbbi években demográfiai robbanás mutatkozik a csiganépességben a csapadékosabb időjárás okán. Tavaly 50 százalékkal szaporodott az állomány - a kertészek bosszúságára. A csigák felkerültek immár a legveszélyesebb kerti kártevők tízes toplistájára.
És egy érdekes felvétel a projektről:
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06