Ausztriában

Anonim szülés - csökkent a megölt újszülöttek száma

Kevesebb mint felére csökkent a világra jöttüket követő 24 órán belül megölt újszülöttek száma Ausztriában annak a törvénynek köszönhetően, amely lehetővé tette az anyáknak, hogy névtelenek maradjanak a szülés alatt és után.

2012.12.05 22:30MTI

Ezt állapították meg tanulmányukban a bécsi orvostudományi egyetem kutatói.

A szakemberek szerint a törvény elfogadásának évét, 2001-et követően jelentősen visszaesett az ilyen bűnesetek aránya.

Szerdán nyilvánosságra hozott tanulmányukban az egyetem munkatársai közölték, hogy 2002 és 2009 között 100 ezer újszülött közül hozzávetőleg hármat öltek meg, míg 1991 és 2001 között ez az arány körülbelül 7 százezrelék volt.

Mint hozzátették, ugyanezen időszakban (2002 és 2009 között) nem csökkent a csecsemőgyilkosságok aránya Svédországban és Finnországban, ahol nincs lehetőség az anonim szülésre.

A szakemberek becslése szerint Ausztriában évente 30-40 nő használja ki a törvény által kínált lehetőséget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.