A kritikus pontot már majdnem elértük

Keressünk új otthont, a Föld összeomlás előtt áll

Ha a Föld kis ökoszisztémáinak 50-90%-a már tönkremegy, a teljes ökohálózat összeomlik. A veszélyes 50%-os szintet már a 2025-ös évben elérjük. A nemzetközi környezetvédelmi célok átalakításában azonnali szemléletváltásra van szükség. Nem kisebb a tét, mint a világ népességének élelmezése.

2012.06.07 12:28ma.hu

A klímaváltozás, a népesség növekedése és a környezetrombolás a vezető gazdasági szakemberek szerint lehet, hogy még ebben az évszázadban a globális ökoszisztéma visszafordíthatatlan összeomlásához vezet. Mindez hirtelen borulhat fel és nem úgy, mint azt általában gondolják, azaz hogy évszázadok alatt lassanként roppan össze – figyelmeztetett a Nature magazin nyilvánosságra hozott tanulmánya. Ha nem teszünk ellenintézkedéseket, akkor a „kritikus pontot” már majdnem el is értük, vélik a hamarosan kezdődő, június 20-22-éig Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő ENSZ-konferencia előtt.

A tanulmányon három kontinens összesen 22 biológusa, ökológusa, geológusa és paleontológusa dolgozott. Összevetették a korábban világszerte lezajlott környezeti változások – mint például, ami a jégkorszak alatt történt – a növényzetre és az állatvilágra gyakorolt hatásait az aktuális változásokkal. Számításaikban 2050-re a népesség 9,3 milliárd főre való növekedéséből és a klíma hőmérsékletének melegedéséből indulnak ki, ami szerintük az ENSZ által meghatározott küszöböt 2˚C-kal fogja átlépni. Ezután az egész világ ökohálózata összeomlik, mihelyst a kis ökoszisztémák 50–90%-a az eddigi formájukhoz képest tönkremegy.

Megfordíthatatlan, de nem elkerülhetetlen

A tanulmány szerint a jégmentes földfelület 43%-át már ma is mezőgazdaságra és lakhatásra használjuk. Ha marad ez a tendencia, akkor a potenciálisan veszélyes 50%-os határt már 2025-re elérjük. Az ökológiai egyensúly összeomlása azonban pusztító következményekkel járna a világ népességének elégséges élelmezésére. A folyamat megfordíthatatlan lenne, magyarázza Anthony Barnosky a Kaliforniai Egyetem biológusa, a tanulmány egyik vezető szerzője. „Biológiailag ezután valóban új világ köszöntene ránk.”

Sok kiszámíthatatlan tényező miatt a kutatók természetesen nem akarják meghatározni azt, hogy mikor is fogjuk pontosan elérni a rettegett kritikus pontot. Rámutatnak arra is, hogy az emberiség nem elkerülhetetlenül tart ebbe az irányba. Még van idő megoldásokat találni például a nyersanyagok pazarlásának megfékezésére vagy például a növekedési szemlélet minden áron történő fenntartására. „Röviden: eddig még nem igazán tettünk semmi érdemlegeset azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat.” – magyarázza Arne Mooers, a kanadai Simon Fraser Egyetem biodiverzivitás terén jártas professzora.

A célok hiányos megvalósítása

Az ENSZ a nemzetközileg elfogadott környezetvédelmi célok csekély megvalósítását kritizálja. A 90 célból csak négynél történt jelentős előrelépés, többek között az ivóvíz hozzáférés terén és az ólom mérséklésénél üzemanyagokban, áll az ENSZ környezetvédelmi programjának (UNEP) Geo-5 nevű jelentésében, amit a vezérigazgató, Achim Steiner mutatott be Rio de Janeiróban.

Ha tovább tart ez az állapot és nem lesz szemléletváltás, akkor a kormányoknak vállalniuk kell a felelősséget a helyzet példátlan rosszabbodásáért, mondta Steiner.

Ban Ki Moon, az ENSZ főtitkára New Yorkban úgy nyilatkozott, hogy a június 20-22-én Rio de Janeiróban zajló csúcstalálkozó sikeréhez még „sok a tennivaló”. A Rio+20 döntéshozóinak világszerte „saját prioritásuk” kellene hogy legyen. A csúcstalálkozóra, mely az 1992-es rioi környezetvédelmi konferencia után 20 évvel kerül megrendezésre, több mint 100 állami és kormányzati vezetőt várnak. Az amerikai elnök, Barack Obama, Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit miniszterelnök nem vesz részt a tanácskozáson.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.