Élőben közvetítik
Kotló rétisaspárt lehet kukkolni a neten
Népszerűségnek örvend egy kotló rétisaspár életének internetes közvetítése Lengyelországban.
2012.04.24 10:40MTINaponta több ezer lengyel nyitja meg az állami erdészet honlapját, hogy bekukkanthasson az ország címerén szereplő fehér sassal azonosított madárfaj fészkébe.
A 2,5 méter átmérőjű, két méter magas fészek egy 120 éves fenyőn található. Az infravörös kamerát januárban szerelték fel a 2002 óta ismert fészkelőhelyen, ahol március óta valószínűleg két tojáson kotlanak felváltva a szülők. A fiókák kikelése másfél héten belül várható.
A második világháború után a rétisasok (Haliaeetus albicilla) csaknem kihaltak Lengyelországban, számukat legfeljebb 50 párra becsülték. A fokozottan védett fajt csak az erdészek, a kutatók és a természetbarátok közös erőfeszítésének köszönhetően sikerült megmenteni, így jelenleg több mint ezer rétisaspár fészkel az országban: elsősorban a Tengermelléken és a Mazuri-tavaknál.
A lengyel erdészek bizakodással tekintenek a jövőbe, mert a rétisasok száma évről évre a városiasodott és iparosított területeken is nő, ami a természet javuló állapotára utal.
Az élőben megtekinthető fészek Lengyelország központi részében található, ahol korábban nem is észlelték a madárfaj példányait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06