A bölényeket lelövik, ugye?
El kell altatni a tbc-s állatokat Lengyelországban
A fertőzés továbbterjedésének megakadályozása miatt ki kell irtani egy 25 egyedből álló, tuberkulózissal fertőzött bölénycsordát - jelentették be lengyel illetékesek hétfőn.
2012.04.24 02:29MTIEgy 18 tagú állatorvosokból és tenyésztési szakemberekből álló csoport kérte fel a hatóságokat a Beszkidekben lévő Stubosiany falu közelében élő, ritka állatok likvidálására. A szakemberek ugyanakkor azt javasolják, hogy mielőbb kezdődjön kutatás az európai bölények (Bison bonasus) tbc-vakcinájának kifejlesztésére.
Miroslaw Welz állatorvos elmondta, nagyon fájdalmas döntést kellett meghozniuk, de ez látszik az egyetlen lehetséges megoldásnak a többi állat védelmében.
A betegség valószínűleg a környéken legelő fertőzött szarvasmarhákról terjedhetett át a bölényekre. Először 1997-ben regisztráltak körükben tbc-t, akkor egy 18 állatból álló csordát kellett megsemmisíteni.
Az új fertőzéshez egy 2010-ben megtalált tetem vezetett el, majd ugyenabban az évben még két állat pusztult el, amelyek csordáját ki kell pusztítani.
Az európai bölények majdnem teljesen kipusztultak a XX. század elejére. Állományukat a Kaukázusban megmaradt néhány tucat túlélőből sikerült hosszú munka árán szaporítani állatkertekben és magántulajdonosoknál.
A Beszkidekben nagyjából 270 egyed él, ezek mindannyian az összesen kilenc, 1963-ban idetelepített bölény leszármazottai. Lengyelországban nagyobb számban - 481 egyed - a bielowiezai erdőben él még e ritka kérődző.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06