Nem volt elég a lendület?
Az úttörők több gyereket csináltak
Kanada első francia telepes nőinek több gyerekük és unokájuk volt, mint az utánuk érkezőknek - derítették ki kanadai és európai kutatók.
2011.11.06 08:03MTIA tudósok a XVII. és a XVIII. században Kanadában megtelepedett famíliák családfáit vizsgálták Charlevoix és Saguenay Lac Saint-Jean városok egyházi nyilvántartási iratai révén. (A két település Québectől 170 kilométerre északra van.) Az adatok alapján megmutatkozott, hogy a telepesek első nemzedékében a családoknak 15 százalékkal több gyermekük volt, mint az egy nemzedékkel később érkező famíliáknak, azaz újonnan betelepültekről van szó, nem pedig az első nemzedék gyerekeiről - akik persze a következő nemzedékhez tartoztak. Utóbbiak körében viszont "kitartott" a többgyerekes modell, így az első nemzedék "nagy anyái" nagyanyaként gazdagabb unokaáldásnak örvendezhettek, mint az utánuk érkező nők.
Laurent Excoffer svájci tudós - a jelenségről készült tanulmány egyik szerzője - szerint az eltérés oka, hogy az úttörők termékenyebbek voltak, gyerekeik pedig örökölték ezt.
A családfaadatok segíthetnek megfejteni, hogy miért gyakoriak ritka genetikai betegségek egyes kanadai közösségekben - adta hírül a BBC.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06