Eltűnt világ Magyarországon

Trabanttal mentek a dínóra - hihetetlen kiállítás a Természettudományiban

A "magyar" dinoszauruszok eltűnt világa elevenedik meg a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) új állandó kiállításán, amelyen tudományos szenzációk, igazi ritkaságok lesznek láthatók, s itt mutatkozik be Magyarországon először egy új interaktív számítógépes technika, a Microsoft Surface.

2011.10.21 09:00MTI

Az Eltűnt világok - A dinoszauruszok kora Magyarországon című tárlat november 18-ától várja a látogatókat.

"Tizenegy éve fedeztük fel az iharkúti lelőhelyet, mára már tízezernél több leletünk van. Kutatásainkat 2002 óta az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok), az idei évtől pedig Pálinkás József, az MTA elnöke által elindított Lendület-program támogatja" - ismertette Ősi Attila paleontológus Mint kiemelte, a bakonyi dinoszauruszok és társaik 84 millió évvel ezelőtt, 19 millió évvel a kréta végi tömeges kihalás előtt éltek.

A fajok jelentős része csak az iharkúti lelőhelyről ismert, a szubtrópusi éghajlatú területnek egyedülálló élővilága volt. "Legalább hatféle +bakonyi+ dinoszauruszt - három növényevőt és három ragadozót sikerült eddig azonosítanunk, amelyek közül hármat már el is neveztünk" - magyarázta. Növényevő volt a 4,5 méteres magyar páncélos dinoszaurusz, a Hungarosaurus tormai, ahogy a kis szarvval és jellegzetes papagájcsőrszerű szájjal rendelkező, másfél méter hosszú Ajkaceratops kozmai, amelyről tavaly jelentetett meg Ősi Attila szerzőtársaival tanulmányt a Nature folyóiratban.

A harmadik "vegetáriánus" egy Rhabdodontida-dinoszaurusz: a 2-2,5 méter hosszú, a hátsó két lábán járó őshüllő fogkoronáit függőleges irányú barázdák tették jellegzetessé.

A térség csúcsragadozója egy nagytestű, primitív Tetanurae theropoda-dinoszaurusz volt.

"Csak a 3-4 centiméteres, recézett fogait ismerjük, de testhossza 4-5 méter lehetett, magassága pedig 160-180 centiméter. Néhány csont alapján ismerjük a két lábon járó Abelisauridae theropoda csoporthoz tartozó dinoszauruszt, és kizárólag Iharkútról ismert a pulykaméretű, feltehetően tollas dinoszaurusz, a Pneumatoraptor fodori, amelynek neve a csontokban levő üregekre utal, ezeket légzsákok tölthettek ki" - ismertette Ősi Attila, - hozzátéve, hogy a kiállítás bemutatja az eredeti leleteket, de lesznek csontvázrekonstrukciók.

Több dinoszauruszról, őskrokodilról, valamint a moszaszauruszról, a hatméteres ragadozó vízi gyíkról életnagyságú testrekonstrukciók készülnek.

"Az iharkúti moszaszaurusz-leletek azért érdekesek, mert a Mosasauridae-családon belül ez az első ismert olyan formájuk, mely alkalmazkodott az édesvízi életmódhoz. Fantasztikus részletességgel készülnek a testrekonstrukciók" - emelte ki Ősi Attila.


A látogatók egy ősi folyótorkolat partján, egy hídon "átsétálva" figyelhetik meg a vízből kimászó életnagyságú őskrokodilt, az Iharkutosuchust. "Megelevenedik" a Hungarosaurus tormai, a pulykanagyságú Pneumatoraptor fodori és a Rhabdodontida-dinoszaurusz. A krétakori mocsár fölött pedig egy óriási repülő hüllő, a Bakonydraco galaczi portyázik.

Ősi Attila ismertetése szerint a kiállítás a kréta időszak mellett a mezozoikumot, a földtörténeti középkort is bemutatja, s ezen belül a jura időszak hajnalán, 200 millió évvel ezelőtt élt mecseki dinoszaurusz, a Komlosaurus carbonis lábnyomait, amely ragadozó volt, testhossza 2-2,5 méteres lehetett és két lábon járt.

A kiállítás érdekességeit ecsetelve a paleontológus elmondta, hogy a látogatók megismerhetik, hogy hogyan mozogtak a földtörténeti középkorban a kontinensek, s lesz olyan érintőképernyős asztal is, amelynek segítségével az érdeklődők kideríthetik, hogy melyik korban hol éltek a dinoszauruszok.

"A gyerekek megnézhetik, hogy a triászban például éltek-e dinoszauruszok az Antarktiszen. A múzeum kertjében pedig kiállítjuk a magyar dinoszaurusz-kutató expedíció autóját, az a Trabantot, amellyel az első években közlekedtünk" - fogalmazott Ősi Attila.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.