Ősi Attila paleontológus fedezte fel a lelőhelyet

Dinoszauruszok, repülőhüllők és őshalak maradványait rejtegette a Bakony

Dinoszauruszok, repülőhüllők, kerek őshalak maradványai kerültek elő egyebek között az idei, tizenegyedik ásatási szezonban a 85 millió éves iharkúti lelőhelyről, amelyet Ősi Attila paleontológus fedezett fel 2000-ben.

2011.08.17 20:28MTI

A kutatásokat a Pálinkás József, az MTA elnöke által elindított Lendület-program segítségével folytatják, de támogatja a feltárásokat egyebek között az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok), a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Geovolán Kft. is.
   
Ősi Attila az idei jelentősebb leleteket ismertetve mindenekelőtt a Rhabdodontida dinoszauruszok fosszíliáira hívta fel a figyelmet. A kizárólag Európából ismert dinoszauruszcsoport tagjai a hátsó lábaikon járó növényevők voltak, amelyeket fogkoronáikon látható függőleges irányú barázdák tették jellegzetessé.
   
"A bakonyi dinoszauruszok a Rhabdodontida család legkorábbi ismert képviselői, 85 millió évesek, míg az összes többi ennél fiatalabb. Az ausztriai leletek körülbelül 83-84 millió évesek, az erdélyi és a spanyolországi fosszíliák pedig 75-70 millió évesek.

Több olyan csontja is előkerült idén, amelyet még nem ismertünk, vagy ha ismertük, nem voltak ilyen jó állapotban. Találtunk egy nagyon szép felkarcsontot, ami azért fontos, mert belőle következtetni lehet egyebek között az állat testméretére.

A lelet alátámasztja azt a feltételezést, hogy ez a dinoszaurusz legfeljebb 2-2,5 méteres lehetett, míg Európa más vidékein előkerült rokonaik elérték a 3-4 vagy akár 5 méteres testhosszt is" - magyarázta Ősi Attila, aki szerint nem lehet tudni, hogy egy eddig ismeretlen fajról van-e szó, és hogy esetükben az úgynevezett szigeteffektus érvényesült-e. Izoláltan, egy szigeten hosszú időn át elzártan létező fauna esetében nagyon gyakori az óriásnövés a kisebb állatoknál vagy a törpenövés a nagyobb állatoknál.
    
"Összehasonlító csontszövettani vizsgálatokat is akarunk végezni erdélyi, ausztriai, franciaországi leletekkel egybevetve, hogy eldönthessük a kérdést" - tette hozzá a paleontológus.
   
Előkerültek a magyar páncélos dinoszaurusz, a 4,5 méteres Hungarosaurus tormai fiatal egyedeinek koponyacsont-darabjai is.

"Jóval kisebbek a csontok, mint a korábban találtak, ezek valószínűleg egy vagy több kölyöktől származnak. A leletek azért fontosak, mert általuk sok mindent megtudhatunk e faj egyedfejlődéséről" - mondta.
   
Ősi Attila kitért az Azhdarchidae-családba sorolt repülő hüllőre is, amelynek egyebek között végtagcsontjait és csigolyáit tárták fel.
   
"Előkerült egy töredékes vállöv és a vele ízesülő felkarcsont-töredék, bár nem tudjuk, hogy ugyanazon egyedtől származnak-e. A csontokat szerencsére pirit töltötte ki, és a folyamat nagyon gyorsan zajlott le, így a csontok a később lerakódott kőzetrétegek terhelése alatt nem nyomódtak össze, hanem 3 D-ben őrződtek meg" - jegyezte meg a kutató.
   
Az idei ásatási szezonban a ma élő korallcsipegető halakhoz hasonlatos Pycnodontiformes újabb fosszíliáit, állkapcsait, fogait találták meg. Testük kör alakú, oldalról lapított volt, és akár az egy métert is elérték. Szájuk a test hossztengelyéhez képest ferde, lefelé irányuló.

Állkapcsaikban több sorban sorakoztak az igen masszív, sima vagy díszített, leginkább a babszemekhez hasonlatos fogak, amelyekkel könnyűszerrel összeroppantották a csigákat, kagylókat. Az iharkúti leletek különlegessége, hogy bizonyítottan édesvízi rétegekből kerültek elő, szemben a csoport legtöbb tagjával, amelyek tengeriek voltak.
   
"Valószínűleg felúszhattak a folyón táplálkozni, esetleg ívni, vagy huzamosabb időt is tölthettek az édesvizekben" - vélekedett Ősi Attila, hozzátéve, hogy az iharkúti Pycnodontiformes halhoz hasonlatosan édesvízi volt a "Bakonyban" élt moszaszaurusz is, amely egyébként a kréta kori tengerek egyik csúcsragadozója volt.
   
Az idei feltárások során találtak növénymaradványokat - magvakat, levéllenyomatokat - és egy olyan fatörzset, amely megőrizte eredeti, hengeres alakját. Rengeteg borostyánt is összegyűjtöttek, amelyek vizsgálatával a korabeli rovar- és növényvilág ismerhető meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.