Útjára indul az első kínai űrállomásmodul

Kína pályára állítja a Mennyei Palotát

Kína szeptember 27. és 30. között indítja a világűrbe az első űrállomásmodulját, a Tienkung 1-et (Tiangong), vagyis a Mennyei Palotát.

2011.09.20 09:57MTI

Ezt jelentette be kedden egy űrkutatási illetékes az észak-kínai Kanszu (Gansu) tartományban lévő Csiucsüan (Jiuquan) űrközpontban, ahonnan az űreszközt egy Hosszú Menetelés 2F hordozórakétával küldik majd a kozmoszba.
   
Ezzel megkezdődik annak a hosszú távú programnak a megvalósítása, amelynek célja, hogy a kelet-ázsiai ország 2020-ig saját fejlesztésű űrállomást építsen ki.
   
A hírt bejelentő illetékes részleteket nem tárt fel, de űrkutatási körökben köztudott, hogy Tienkung-1 egyelőre kísérleti modul, a tervek szerint a későbbi űrállomásnak már nem lesz a részeleme. A modullal a megközelítési és dokkolási műveleteket gyakorolják.
   
A Tienkung-1 indítása után egy ember nélküli űrhajó - a  Sencsou-8 (Shenzhou) - startja várható, amellyel megkísérlik majd az űrállomáshoz való kapcsolódást, amely a kínai űrkutatás történetében az első dokkolás lesz. Ha ez sikerül, akkor jövőre már emberekkel a fedélzetén csatlakoztatnak egy-egy Sencsout a nyolc tonna tömegű modulhoz.
   
A kínai űrállomás ugyan méreteit és teljesítményét tekintve nem vetekszik majd a Nemzetközi Űrállomással, de jelzi az ázsiai ország eltökéltségét, hogy igyekszik saját erőből lépést tartani az űrnagyhatalmak családjának tagjaival.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.