Élete legjobb idejét futotta Szobi Balázs

Turbórobbanás, féktárcsatörés, izgalmas futam Albacete-ben

Hatalmas esőre ébredt a csapat szombat reggel Spanyolországban, holott az előrejelzések azt mutatták, hogy remek időben, száraz pályán körözhetnek majd a versenyzők.

2009.06.08 11:02truckrace.hu

Balázs az első szabadedzésen élete legjobb idejét futotta, azaz a harmadik idő lett az övé. Előtte csapattársa Jochen Hahn körözött, így nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a Hahn-Oxxo táborában teljes volt az öröm, főleg azért is mert sikerült az egyik Buggyra-t megelőznie magyar versenyzőnknek, aki ezúttal nagyon érezte a vizes pályát.

Egy rövid pihenő után jött a második szabadedzés és ez időmérő, amely ugyancsak az égiektől megáldott esőtől volt tarkítva. Balázs ezúttal a negyedik helyen autózott a cseh Vrsecky és Bösiger között. Mivel versenyzőnk a tavaszi spanyolországi teszten nem vett részt, ezért a fékpontokat, kigyorsításokat csak improvizálta és a második szabadedzés a hatodik helyre volt elegendő, így ebből a pozícióból rajtolt a szombati első futamon.

Rajtja a baloldalról történt, amitől Balázs kissé félt, ugyanis a kiengedést rögtön egy jobbos kanyar követi, amely nagy csatározások helyszíne szokott lenni. Az időmérő nagyon jól sikerült így az elő kellő hatodik helyről rajtolhatott. Persze, ahogy számította az nem sikerült túl jól hiszen a jobbos kanyarnak köszönhetően akadtak olyanok akik előnyösebb helyzetben álltak, és az ugyancsak MAN kamionnal versenyző osztrák Egon Allganer nem engedte be Balázst a jobb fordulóba, konkrétan az ívről kitolta őt – így pilótánk nem ment bele a csatározásba aminek köszönhetően visszacsúszott a hetedik helyre.

mbr>

Csapattársa Jochen Hahn az első kör végén egy motorhiba miatt búcsúzni kényszerült, ezért a Hahn-Oxxo berkeiben minden szem Balázs teljesítményére összpontosult, aki igyekezett megtartani pozícióját. Mivel hátulról senki nem támadta, így neki lehetősége volt, hogy Egon-t kissé megszorongassa és ezzel élt is a magyar versenyző, ám a fék túlmelegedésének köszönhetően leszakadt Egontól, amíg a vizet beállította, hogy a féket tökéletesen hűtse, azonban utána már nem maradt annyi energia a kamionban és Balázsban, hogy megelőzze az osztrákot, így végül sikerült a hatodik helyre becsúsznia.

Szó szerint értendő, ugyanis az utolsó jobbos kanyarnál a turbó (akárcsak Misano-ban) megadta magát és csak annyi lendület maradt a kamionban, hogy épp átért a célvonalon. Ezzel együtt Balázsnak sikerült élete legjobb helyezését megszereznie, ami azt jelentette, hogy a kupa futamot a harmadik rajtkockából indíthatta a fordított sorrendnek köszönhetően, amit kis híján majdnem lekésett. A turbó korábban felrobbant, így azt teljes egészében ki kellett cserélni, aztán a kerék cserénél Samu Gábor szerelő érzékelte, hogy a baloldali féktárcsa eltört, így azt is ki kellett cserélni – alig 40 perc volt rá, hogy mindezt véghezvigyék.


A rajt végül nagyon jól sikerült, Balázs a negyedik helyen fordult el a célegyenes után és belekeveredett egy jó kis bolyba, ahol nem volt hiány támadásokból sem, a versenyláz egyre fokozódott, mígnem a hatodik körben felrobbant a kamion turbója, így a cél ugyanaz maradt, mint Misano-ban: célba juttatni a monstrumot, hogy a Sponsor Challenge 2009-be minél több pontot gyűjtsön az élen álló Oxxo Racing versenyzője.

Turbónyomás nem volt, élvezet sem sok a körözésben, de a kamion végül célba ért. Az Albacete-i pálya nagyon fekszik Balázsnak, ilyen jó szabadedzésben és időmérő edzésben még nem volt része kamionos pályafutása során, így a spanyolországi pályát is joggal nevezheti egyik kedvenc pályájának, amely szombatra egy 13. helyet ért az Oxxo Racing pilótájának.

A csapat nagy munkával, nagyon szépen felépítette a kis táborunkat Albacete-ben - veszi át a szót Jobbágy Ákos, a csapat főnöke. A monstrum kapott egy vadonatúj differenciál művet és rendkívül jól szerepel eddig Spanyolországban. Van egy-két titkosított újítás az autón, amit megpróbáltak beüzemelni, és ennek köszönhetően úgy tűnik Balázsnak is jobban fekszenek azok a pályák, amelyek technikásak és nem annyira tempósak.

A csapat egyre jobban kezdi kiismerni a kamiont, a különbséget Balázs is érzi, és mivel az Albecete-i pályának nagyon jó a tapadása, ezért ezen a pályán vezethet agresszíven, ami az ő stílusának megfelel. Jobbágy Ákos köszönetét fejezi ki a szerelőgárdának, akik ezúttal is erőn felül teljesítettek.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.