Negyedszázad

25 év után hazai közönség előtt a Kamion EB

A kamionsport legkiemelkedőbb alakja a hajrában ismét magyar szakaszon, a Hungaroringen versenyezhet a trónkövetelőkkel.

2015.06.04 18:49ma.hu

Három versenyhétvégén és tizenkét futamon vannak túl a 2015-ös Kamion EB versenyzői. Kiss Norbert ez idő alatt tizenegyszer ért célba dobogós helyen, nyolcszor pedig neki csendült fel a magyar himnusz. Az OXXO Racing Team 30 éves sztárpilótája az elmúlt hat időmérőn öt pole pozíciót szerzett és a maximálisan összegyűjthető 240 pontból 209 ponttal vezeti a bajnokságot.

„Nagyon örülök, hogy ott folytathattam az idei évet, ahol tavaly abbahagytam, sőt, az eddigi három verseny eredményei azt mutatják, hogy még jobban sikerült az évadindítás. Valenciában kétszer végeztem az élen a négy futamból, míg Ausztriában megtörtént a csoda és négyszer állhattam fel a dobogó legfelső fokára. Ez utóbbi annyira motiváló volt számomra, hogy Olaszországban kétszer lettem első, kétszer pedig harmadik. Bízom benne, hogy sikerül hazai terepen a legjobb formámat hozni és teltházas közönséggel, igazi fesztiválhangulatban énekelhetjük majd a magyar himnuszt. Egy álmom válna valóra” – mosolyog Kiss Norbi, a magyar gyorsasági autósport „koronázott” királya.

Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12.412 cm3-s dízelmotorokkal hajtott, egyenként 1200 LE-s, 5,5 tonnás kamionmonstrumok.

A Kamion EB fő támogatója és névadó szponzora a Shell.

„Utoljára 25 évvel ezelőtt rendeztek kamionversenyt Magyarországon. Mivel a sorozat címvédője magyar, ezért teltházas futamokra számítunk, és arra készülünk, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán” – mondja Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. vezetője.

A Kamion EB versenyhétvégéje valóban ünnepi hangulatban zajlik majd, az esemény fényét pedig csak emeli, hogy szeptember 5-én a popikon, Ákos ad nagykoncertet a Hungaroring színpadán. Szombaton és vasárnap egy - egy időmérő edzést és két-két futamot szurkolhatnak majd végig a kilátogatók. A belépőjegyek pedig nem csupán a nézőtérre szólnak: a rajongók a paddockban testközelből tekinthetik meg a kamionokat valamint a csapatok előkészületeit.

További részletek és jegyvásárlás

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.