Az év utolsó versenye
Második hely a szezonzáró futamon: nagyot vezetett Kiss Norbert Le Mans-ban
Fantasztikusan rajtolt az OXXO Energy Truck Race Team pilótája, Kiss Norbert Le Mans-ban, az év utolsó versenyén.
2011.10.09 15:58ma.huEredményesen zárta a szezont az OXXO Energy Truck Race Team, két dobogóval egy harmadik, majd egy második hellyel, és persze a csapatbajnoki dobogókról se feledkezzünk meg - összegezte az évet a lelkes csapat.
Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája fantasztikusan rajtolt Le Mans-ban, az év utolsó versenyén. A második kanyarban már vezette a futamot, és kezdett elhúzni a mezőnytől. Marcus Bösiger azonban elkezdett felzárkózni, és néhány kör után már közvetlen a nyomában autózott.
- Norbi jól tudta, nem fog sokáig várni Marcus, hamar kilöki őt a pályáról, így inkább elengedte, hisz a következő versenyző, aki szintén egy Renault volt, messze-messze mögöttünk járt. Nem sokáig. - nyilatkozta az OXXO team sajtószóvívője.
Az utolsó előtti körben Bösiger megpróbálta leszorítani az OXXO versenyzőjét a pályáról, ám a balosban végül Kiss Norbert őt szorította ki a kavicságyba. Persze a csatában lelassultak, így a nevető harmadik Öestreich lett, aki átvette a vezetést Norbi előtt, Bösiger pedig visszaesett a 3-ik helyre.
Kiss Norbit mindennek ellenére a második helyen intette le a kockás zászló, így vasárnap is a dobogón állhatott - zárul a közlemény.Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06