null

A minisztereink önéletrajzai

Olvasóink elé tárjuk a kormány tagjainak eddigi életpályáját.
2002.05.24 12:11

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter életrajza

Az MSZP-SZDSZ koalíciós kormányban Kovács Kálmán lesz az informatikai és hírközlési miniszter.

Kovács Kálmán 1957. november 20-án született Budapesten.

1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán szerzett diplomát. Ezután a Vegyterv elektronikai főosztályán, 1986-tól a műegyetem gépészmérnöki karának matematikai tanszékén, 1999-től a differenciálegyenletek tanszékén oktatott. 1988-1995-ben az MTA Matematikai Kutatóintézetének külső munkatársa.

1990-1994-ben a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében a Fővárosi Közgyűlés tagja, 1991-től frakcióvezető, végül egy évig a fővárosi médiabizottság elnöke.

1994-1998-ban a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott. 1995-1998-ban a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke volt.

1998-ban és 2002-ben az SZDSZ országos listáján választották képviselővé. 1998-tól az Országgyűlés gazdasági bizottság alelnöke, 1999-től az SZDSZ parlamenti frakciójának helyettes vezetője volt.

1991-1997-ben a Vállalkozás 2000 Alapítvány kuratóriumának elnökeként tevékenykedett.

Nős, három fia és egy leánya van.

prev[10/17]next
  1. 1. oldal
  2. Medgyessy Péter miniszterelnök életrajza
  3. Bárándy Péter igazságügyi miniszter életrajza
  4. Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter életrajza
  5. Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter életrajza
  6. Görgey Gábor nemzeti kulturális örökség miniszter életrajza
  7. Kiss Elemér Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter életrajza
  8. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter életrajza
  9. Kiss Péter foglalkozáspolitikai és munkaügyi miniszter életrajza
  10. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter életrajza
  11. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter életrajza
  12. Kovács László külügyminiszter életrajza
  13. Lamperth Mónika belügyminiszter életrajza
  14. Magyar Bálint oktatási miniszter életrajza
  15. László Csaba pénzügyminiszter életrajza
  16. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter életrajza
  17. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter életrajza

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.