Labdába rúgnak
Kubatov Gábor: rend lesz a Fradinál
A Ferencváros elnöksége kilenc igen és egy tartózkodás mellett Kubatov Gábort választotta meg a klub elnökének.
2011.02.26 11:55MR1- KossuthKubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, azt mondta, ő nem úgy kezdi, mint az elődei, az eddigi elnökök a megválasztásuk után, vagyis ő nem ígér pénzt. „Én egy dolgot tudok ígérni, azt, hogy a Fradinál rend lesz – mondta.
– Akkor lesz majd teljesítmény is, és ha lesz teljesítmény, akkor a Fradinak lesz pénze. Mögöttem nem állnak befektetői csoportok. Egy olyan átlátható Ferencvárost alakítunk ki néhány héten belül, amelyre méltán lehet büszke minden magyar ember” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mikor tárgyal a labdarúgó zrt. új igazgatójával, Berki Krisztiánnal, azt felelte: egyelőre azt kellene tisztázni, ki Berki Krisztián a labdarúgó zrt.-nél. Mert ő csak egy memorandumot látott, amely szerint Berki Krisztián majd szerződést köt Kevin McCabe tulajdonossal, de egyelőre nincs adásvételi szerződés.
A Ferencvárosnak mint anyaegyesületnek öt százalékos tulajdonrésze van a zrt.-ben. Az új elnök elmondta, hogy kezdeményezik a zrt. átvilágítását. Levélben kérték, hogy betekinthessenek a társaság irataiba, számláiba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
- 11:24 Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New York-ban hidat zártak le
- 10:30 Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06