Folynak az előkészületek

3 + 1 magyar csapat indul a Dubai 24 órás autóversenyen

Megkezdődött a konténerek kipakolása, illetve a csapatok regisztrálása a Dubai Autodrome versenypályán.

2010.01.12 16:01ma.hu

Három magyar csapat indul a versenyen: a BOVI Motorsport, Bódis Kálmánnal, a Zengő Motorsport, Zengő Zági szakág vezetője, az Endurance Club Hungary versenyzője, illetve a BMW Hungary Team with Efoltánnal, ahol vendégpilótaként szerepel Gáspár István, a magyarországi gyorsasficientDynamic, Palik Lászlóval. Emellett indul még egy dubai csapat is, élén Révész Tamással, melynek tagjai kivétel nélkül magyar versenyzők.

A verseny előkészóületeinek első napján már a csapatok többsége a felépítette a boxokat, illetve a szerelők hozzákezdtek a szükséges munkálatoknak, hogy időben felkészítsenek minden autót a verseny kezdetének időpontjára, ami helyi idő szerint 2010. január 15-én, 14 órakor lesz. A Rácz István által is vezetett, porsche motoros, Brokernet Silver Sting burkolátaának leszerelése, újramatricázása, gumicsere, esetleg a gépátvétel törtönik a mai napon.

A versenyen kizárólag erre a célra készített, Dunlop (slick) gumiabroncsokat lehet az autókra felszerelni, amelyeket az Arab Emirátusok címerével fémjeleztek. A Silver Sting diffuzorát is javítani kellett. Ez az alkatrész teljes hosszábban takarja az autó alvázát, vákumot generál az autó és az aszfalt között, tehát leszívó erőt képez a tapadás növelése érdekében, hasonlóan a Formula 1-es autókhoz.

Az adminisztratív folyamatok lezárulása után, megtörténhet a gépátvétel, ahol az autó súlyát mérik, műszaki állapotát vizsgálják, széltereleők, ajtók, gépháztetők rendeltetésszerű működését, illetve minden kategória szabálykönyvében meghatározottak betartását ellenőrzik. A különböző kiegészítőket is szigorúan megkövetelik, így például egyik autóból sem hiányozhat a vezető oldali biztonsági háló, amelyet Nascar hálónak is neveznek, ugyanis azokon a versenyeken használták először ehhez hasonlót. Rendeltetése, hogy baleset esetén a pilóta karja ne essen ki az autóból, ezzel elkerülve a komolyabb sérüléseket.

Matól kezdve, minden nap egyre forgalmasabb lesz a versenypálya, holnap már minden csapat és csapatvezető megtalálható lesz a box utcában, ezért még nagyobb készülődés várható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.