Labdarúgás
Örökös eltiltást kapott az Ankaragücü bíróverő elnöke
A pályára berohanva ököllel arcon ütötte a játékvezetőt, akit utána többen meg is rugdostak.
2023.12.15 09:57MTIÖrökös eltiltást szabott ki a Török Labdarúgó Szövetség Faruk Kocára, az Ankaragücü elnökére, aki a Rizespor elleni, hétfői bajnoki mérkőzés után a pályára berohanva ököllel arcon ütötte a játékvezetőt.
A fegyelmi bizottság a fővárosi klubot kétmillió líra bírsággal sújtotta, ezen kívül a következő öt hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendeznie.
Az 1-1-gyel végződött találkozó után Koca befutott a pályára és megütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, majd többen megrugdosták. A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, ahonnan szerdán hazaengedték. A klubelnök rosszullét miatt rövid időre szintén kórházba került, de másnap őrizetbe vették, és lemondott posztjáról. Azóta szabadlábon védekezik.
A szövetség a botrány után felfüggesztette a bajnokságot, amely kedden folytatódhat. Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán megerősítette, hogy jogszabály-módosítást terveznek a sportban elkövetett erőszakos cselekmények miatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


