Sport
Mare Nostrum - Kovács és Szabó arany-, Sebestyén ezüstérmes
Kovács legjobb számában, 200 méter háton 1:58.45 perccel diadalmaskodott.
2023.05.22 06:29MTIKovács Benedek és Szabó Szebasztián arany-, Sebestyén Dalma pedig ezüstérmet nyert vasárnap a Mare Nostrum elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, egyben záróállomásának befejező napján, Monacóban.
A kétnapos viadal honlapja szerint Kovács legjobb számában, 200 méter háton 1:58.45 perccel diadalmaskodott. Ebben a számban tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes lett, az idei országos bajnokságon pedig megúszta az olimpiai induláshoz szükséges időt.
Szabó Szebasztiánnak 50 méter gyorson az esti programban kétszer is úsznia kellett, ugyanis a sprintszámokat úgy bonyolították le, hogy - a szombati selejtezők és negyeddöntők után - négy versenyző között rendeztek egy elődöntőt, majd a legjobb kettő részvételével egy finálét. Szabó az elődöntőben második lett az amerikai Michael Andrew mögött, a döntőben azonban 21.72-es idővel két századdal megelőzte tengerentúli riválisát.
A győri Sebestyén, aki szombaton 100 méter pillangón lett harmadik, ezúttal ugyanebben az úszásnemben, 200-on végzett holtversenyben a második helyen 2:10.27 perccel. Klubtársa, Jakabos Zsuzsanna 2:11.08-cal negyedik lett. Sebestyén a 200 méter vegyes fináléjában is érdekelt volt, itt 2:13.96-tal ötödikként csapott a célba.
Női 100 méter gyorson Pádár Nikolett volt döntős, és 56.31 másodperccel nyolcadik lett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Elhagyta a hajógyári dokkot Kína első óceánjáró üdülőhajója
- 0:30 Bidló Judit: a transzplantáció egyedülálló szerepet tölt be az egészségügyben
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó unokahúga
- 22:30 Mérgező almabor szedett áldozatokat három orosz régióban
- 21:30 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban az M1-esen - videó
- 19:59 Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06