Hegymászás
Nyolcan haltak meg eddig a Mount Everesten a tavaszi szezonban
Az idei szezonban megnőtt a fagyási sérülések és a magassági betegség okozta esetek száma.
2023.05.19 07:21MTIEgy indiai és egy kínai hegymászó is meghalt csütörtökön a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, a tavaszi szezonban így már nyolcan vesztették életüket - közölték a nepáli hatóságok csütörtökön.
A kínai hegymászó a 8000 méter feletti úgynevezett halálzónában halt meg csütörtök délután, az indiai hegymászót - egy 59 éves nőt - pedig az alaptáborból szállították át a luklai kórházba, ahol csütörtökön reggel elhunyt - közölte Bigyan Koirala, a nepáli turisztikai osztály illetékese.A hegymászók halálának pontos oka egyelőre ismeretlen.
Az idei szezonban eddig nyolc ember, köztük négy serpa vesztette életét a Csomolungma megmászása közben. Szerdán egy moldovai hegymászó, kedden egy serpa, a szezon elején pedig egy amerikai mászó és három serpa halt meg.
Az alaptáborban tartózkodó források elmondása szerint az idei szezonban megnőtt a fagyási sérülések és a magassági betegség okozta esetek száma.
Egy névtelenséget kérő forrás azt mondta a dpa-nak, hogy még soha látott annyi mentési bevetést, mint ebben a szezonban, csak csütörtökön 25 helikopteres mentést hajtottak végre.
A hatóságok becslése szerint csütörtök estig 350-en juthattak fel a csúcsra a mostani szezonban, a kiadott mászóengedélyek száma 478.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Elhagyta a hajógyári dokkot Kína első óceánjáró üdülőhajója
- 0:30 Bidló Judit: a transzplantáció egyedülálló szerepet tölt be az egészségügyben
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 Fiúgyermeknek adott életet Eugénia hercegnő, a brit uralkodó unokahúga
- 22:30 Mérgező almabor szedett áldozatokat három orosz régióban
- 21:30 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban az M1-esen - videó
- 19:59 Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06