Sport
Szilágyi Áron fair play-díjat kap
Sportszerű cselekedetéért fair play-díjat fog kapni Szilágyi Áron, aki szombaton megnyerte a Gerevich-Kovács-Kárpáti kard világkupaversenyt.
2023.03.31 04:23MTIA döntőben a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott a háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar kardozó. Jobban kezdett a georgiai ellenfele, 8-4-re elhúzott, de közben már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta Szilágyit, és elindult visszafelé, de a gép nem jelzett találatot, az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot érő piros lap volt. A következő akciónál a magyar klasszis csak előrelépett, nem is emelte fel a karját, hogy ellenfele tust tudjon adni, Bazadze pedig egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd a kardja markolatán meg is tapsolta Szilágyit. Végül a magyar kardozó 10-14-ről fordítva győzött, ezzel megvédte címét a budapesti viadalon.
Az MTI-nek Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke elmondta, hogy hétfő délután ülésezett a Magyar Olimpiai Bizottság fair play testülete, és úgy döntött, hogy cselekedet kategóriában jutalmazza majd Szilágyi Áront.
"Mivel a szabályok szerint egy adott esztendő sportszerű tetteit az év lezárulta után jutalmazhatjuk, Áron jövőre veheti majd át a díjat. Ott voltam a versenyen, láttam a döntőt, és nagyon örülök a sportszerűségének. Régen a mestereink arra tanítottak minket, hogy be kell mondani a kapott tust, még ha a zsűri nem is látta. Áront is így nevelhették, az meg különösen erős jellemre vall, ha vesztett helyzetben is képes valaki ilyen cselekedetre" - vélekedett Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója, akinek vívópályafutását 1977-ben fair play-díjjal ismerték el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


