Vívó vk

Aranyérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat Buenos Airesben

A hétvége több kiemelkedő magyar eredményt is hozott.

2023.03.27 07:53MTI

Aranyérmet nyert a magyar csapat vasárnap a férfi párbajtőrözők Buenos Aires-i világkupaversenyén.

A Nagy Dávid, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Keszthelyi Zsombor összeállítású együttes a 16 között 45-22-re verte a hazaiak alakulatát, majd nagy bravúrt végrehajtva 39-31-re az olimpiai bajnok japánokat. A taktikus küzdelmet hozó mérkőzésen a magyarok apránként nyolctusos előnyt dolgoztak ki, az utolsó párban pedig Kano Koki igyekezett felzárkózni Naggyal szemben, de szűk fél perccel a vége előtt jelezte, hogy befejezi a küzdelmet, mivel akkor még mindig megvolt a nyolc találatnyi különbség. Így a két vívó lepörgette a hátra lévő időt.

Hasonlóan ért véget a franciákat búcsúztató csehek elleni elődöntő, azzal a különbséggel, hogy ezen a mérkőzésen a magyarok sokáig három-négytusos hátrányban voltak, szívós munkával zárkóztak fel, egyenlítettek, majd előnybe kerültek, az utolsó asszó végéhez közeledve pedig, 35-28-nál már nem volt visszaút az ellenfélnek, így nem is esett több találat.

Az aranyért a venezuelaiakkal vívott a magyar csapat, nyolc párt követően döntetlen volt az állás, utolsóként azonban Nagy 7-1-re verte London olimpiai bajnokát, Ruben Limardo Gascont, így 32-26-tal zárult a mérkőzés.

A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely - a hunfencing.hu oldal beszámolója szerint - lábsérülése miatt ezúttal kihagyta a csapatversenyt, melyen 27 együttes indult.

A hétvége több kiemelkedő magyar eredményt hozott: a férfi párbajtőrözők diadala előtt, Kun Anna nyerte a női párbajtőrözők kínai vk-versenyét, Nancsingban, a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard vk-n Szilágyi Áron győzött, majd a magyar csapat - Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállításban - bronzéremmel zárt a Zarándi Csaba világkupán. Nagy Dávid hetedik lett Buenos Airesben és ugyancsak a hetedik pozícióban fejezte be szereplését a női párbajtőrcsapat Kínában.

A vívók számára áprilistól már az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak zajlik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.