Sport
Nyolc érmet nyertek a kötöttfogású birkózók Dániában
Nyolc érmet, köztük öt aranyat nyert a kötöttfogású birkózóválogatott a dániai Thor Masters elnevezésű nemzetközi viadalon, amelyen a 87 és a 97 kilós súlycsoport Eb-indulója is minden bizonnyal eldőlt.
2023.03.25 23:03MTIA magyar szövetség honlapja szerint a zágrábi Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési versenyen Takács István a 87 kilogrammosok döntőjében 2-1-re legyőzte a két hete az U23-as kontinensviadalon aranyérmes Losonczi Dávidot, akinek így be kellett érnie az ezüsttel.
Az év elején súlycsoportot váltó Lévai Tamás pedig az olimpiai ötödik, vb-ezüstérmes Szőke Alexet múlta felül hasonlóan kiélezett küzdelemben - 2-2-es végeredménynél az utolsó szerzett pont döntött -, ezzel Szőke az idei utánpótlás Eb után ismét a dobogó második helyére állhatott fel. Az eredmények tekintetében pedig várhatóan Takács (87) és Lévai (97) indulhat majd a felnőtt kontinensviadalon.
A magyar csapatból Torba Erik (60 kg), Lévai Levente (72 kg), és Szilvássy Erik (82 kg) is első helyen zárt, míg a 130 kilós Vitek Dárius bronzéremmel térhet haza Nyköbing Falsterből.
Az Európa-bajnokság április 17-én a szabadfogásúak küzdelmeivel rajtol, majd a nők léphetnek szőnyegre, végül pedig a kötöttfogásúak zárják a hétnapos kontinensviadalt Horvátországban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06