Sport
Nincs többé döntetlen vízilabdában a világversenyeken
Az azt is jelenti, hogy a pontrendszer is változik a világbajnokságon, olimpián és világkupán, beleértve a korosztályos viadalokat is.
2023.03.25 00:30MTIA jövőben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) által szervezett tornákon vízilabdában nem érhet véget döntetlennel egy mérkőzés.
A Magyar Vízilabda Szövetség pénteki beszámolója szerint ez azt is jelenti, hogy a pontrendszer is változik a világbajnokságon, olimpián és világkupán, beleértve a korosztályos viadalokat is. A rendes játékidőben elért győzelemért három pont jár, az egyből következő büntetőkkel kiharcolt siker két pontot ér, aki így alulmarad a párbajban, az egy pontot kap, míg a "normál" vesztes továbbra is pont nélkül marad. Az új szabályokat március elején már alkalmazták a világkupa belgrádi - nem magyar érdekeltségű - csoportjában.
Az esetleges hármas holtversenyekre alkalmazott előírás változatlan marad: a három csapat egymás elleni eredményei alapján megállapítják a minitorna első helyezettjét, a második és a harmadik között pedig már csak a két gárda meccsének eredménye számít. Az új szabályok szerint viszont már nem lehet döntetlen, így valamelyik fél mindenképpen jobban jön ki az összevetésből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:38 Kisfaludy László: 1400-ra bővült az ökoiskolák száma Magyarországon
- 8:37 Letartóztatták a miskolci vascsöves támadót
- 7:35 Kövizig: megkezdődött a megrongálódott Gyulavarsándi híd elbontása
- 6:33 Origo: botrányba fulladt a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlése
- 1:30 Fiatalítja flottáját a Waberer
- 0:30 Nagyszabású Zsiguli-találkozó az Aeroparkban
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06