Sport
Sorsolással zárult a Nemzeti Vágta viharsarki előfutama
A sok csapadék miatt balesetveszélyessé vált pályán a szervezők úgy döntöttek, hogy nem versenyezhettek.
2022.09.10 22:04MTIAz éjjel lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt elmaradt a Viharsarki Vágta, a Nemzeti Vágta sarkadi előfutama; a Békés megyei városban szombaton sorsolással döntötték el, mely települések jutnak tovább a budapesti döntőre - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az úgynevezett nagyvágtára 12 település lovasa nevezett lovával, közülük sorsolással továbbjutott Nyíregyháza, Mátételke, Ajak, Nyúl, Zsadány, Szilvásvárad, Vámospércs, Békéscsaba és mint elővágta rendező, Sarkad település.
A nevezők között Doboz, Vésztő és Biharugra szerepelt még, ám a sok csapadék miatt balesetveszélyessé vált pályán a szervezők úgy döntöttek, hogy nem versenyezhettek.
A rendezvényen nemcsak a felnőttek, hanem a 16 éven aluli lovasok is indulhattak volna az úgynevezett Kishuszár Vágtán. Az ifjúsági verseny annál is fontosabb lett volna idén, mert a 2022-es évet a szervezők a gyermekeknek, a lovas utánpótlás ügyének szentelik.
Közülük Mezőhegyes és Lajosmizse versenyzői biztosan továbbjutnak a budapesti döntőre. A szervezők az MTI-vel közölték: javasolták, hogy ne csak ketten, hanem heten jussanak tovább a kishuszárok közül, erről a következő napokban döntenek a főszervezők.
A Nemzeti Vágta döntőjét október első hétvégéjén, immár 15. alkalommal rendezik meg a Hősök terén, Budapesten, ahol az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlottak kilenc magyarországi és négy határon túli helyszínen.
Az Elővágták sorozata május 28-án a Vajdasági Vágtával vette kezdetét, és most szombaton, a Viharsarki futammal zárult. Az immár hagyományosan, hosszú évek óta előfutamot szervező települések sorához idén Abony csatlakozott.
A Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén megrendezett, magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, amely egyben a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. A Nemzeti Vágta nemcsak egy lovasverseny, hanem a lovas hagyományok, illetve a magyar városok és falvak ünnepe is, amelyet évente megrendeznek.
Fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar és határon túli vidékek és Budapest között; Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába.
2023-tól a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


