Sport
Magyar birkózó sikerek Lengyelországban
A kötöttfogású birkózók remekül szerepeltek a Pytlasinski emlékversenyen Varsóban, ahol hárman is a dobogó legfelső fokára állhattak fel.
2022.07.25 12:42MTIA budapesti Európa-bajnokság aranyérmese, Fritsch Róbert - a magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint - a tőle elvárt birkózással ezúttal sem talált legyőzőre a 72 kilogrammosok között. A csepeli versenyző magabiztosan menetelt az örmény Hacsatrjan elleni fináléba, ahol 6-0-ról sikerült fordítania 7-6-ra.
Egy súlycsoporttal feljebb a szívizomgyulladás után tavaly visszatért, két éve Eb-ezüstérmes ifj. Lévai Zoltán bravúros teljesítményt nyújtott, ugyanis három olyan versenyzőt is legyőzött, akik tavaly Lőrincz Tamás ellen küzdöttek a tokiói olimpián. Lévai előbb az ötkarikás játékokon ezüstérmes kirgiz Mahmudovot múlta felül 6-0-ra, majd a vb-bronzérmes iráni Geraejt győzte le technikai tussal (9-0). A döntőben a Tokióban bronzérmes japán Jabiku sem okozott nehézséget a Honvéd klasszisának.
A harmadik aranyérmet a 87 kilós Losonczi Dávid szerezte, aki 97 kilogrammos kitérője óta megállíthatatlan, sorozatban negyedik nemzetközi versenyét nyerte meg idén. Ezúttal a vb-második Kessidis mellett egy-egy kínai és bolgár rivális mellett honfitársát, az egy kategóriával lejjebb idén Eb-bronzérmes Lévai Tamást is technikai tussal győzte le a döntőbe vezető úton. A fináléban az Eb-címvédő dán Bisultanov visszalépett ellene.
A három győztesen kívül dobogóra állhatott a 87 kilósok között Szilvássy Erik és Lévai Tamás, valamint a 97 kilós Szőke Alex is, mindhárman harmadik helyen zártak, a hat éremmel pedig a 24 résztvevő nemzet között a magyarok megnyerték a csapatok pontversenyét.
A nők a Poland Openen, a szabadfogásúak pedig a Ziolkowski emlékversenyen indultak szintén a lengyel fővárosban, de kisebb sikerrel. Előbbi szakágban Szabados Noémi (68 kg), utóbbiban pedig Vida Csaba (79 kg) és a Budapesten Eb-bronzérmes Ligeti Dániel (125 kg) szerepelt a legjobban az ötödik helyével.
A birkózók a szeptemberi, belgrádi világbajnokságra készülnek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06