Sport

Lázár János: lezárult a teniszszövetség konszolidációja

A 2020-ban kitűzött egy helyett két évre volt szükség a szöveteség gazdasági helyzetének a rendezésére.

2022.05.31 12:56MTI

Lázár János elnök tájékoztatása szerint lezárult a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) anyagi konszolidációja.

Az MTSZ keddi közgyűlésén az Építési és Beruházási Minisztérium vezetője bejelentette, a 2020-ban kitűzött egy helyett két évre volt szükség a szöveteség gazdasági helyzetének a rendezésére.

"Csődközeli állapotban vettem át az MTSZ irányítását, 3,5 milliárd forintos felhalmozott adóssággal, a tényleges konszolidáció viszont 4,9 milliárd forintot tett ki. Ennek az az oka, hogy tartozások voltak az Emmi felé, valamint 738 millió forintot a NAV-nak is be kellett befizetni" - sorolta az elnök.

Lázár János kiemelte, hogy az eredetileg kiszabott 52 helyett csak 12 millió dollárt kellett fizetnie a szövetségnek és a Nemzeti Sport Ügynökségnek (NSÜ) a tavaly Budapesten elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő miatt. Emlékeztetett arra, hogy a 2019-ben a rendezési szerződés alapján már kifizetett 8 millió dollárt is beleértve több mint 20 milliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.