Botrány

Az úszószövetség vizsgálatot indít Szilágyi Liliána nyilatkozata után

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána szerdán közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta "testileg, lelkileg, szexuálisan".

2021.12.30 18:42MTI

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (MÚSZ) elrendelte a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi bizottságának vizsgálatát Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban, a tréner lánya, Szilágyi Liliána szerdán közzétett nyilatkozata után.

A MÚSZ csütörtöki esti közleménye szerint a "két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni", hogy a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a szövetség etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

"Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában" - idézte a közlemény Wladár Sándort. "Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz."

A szövetség felhívta a figyelmet, Szilágyi Zoltánnak idén volt már egy fegyelmi ügye, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszószámban. Szilágyi Zoltán akkor írásbeli megrovásban részesült.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána szerdán közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta "testileg, lelkileg, szexuálisan".

Szilágyi Zoltán csütörtökön reagált lánya vádjaira, s jelezte, hogy büntetőeljárást indít a kijelentések miatt, egyúttal arra kérte lányát, hogy a jövőben ne használja családi nevét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.