Sport

A FINA levette kitüntetettjeinek listájáról a keletnémet doppingdoktort

Lothar Kipke.annak idején vezető szerepet játszott az NDK sportolóinak államilag támogatott doppingolásában.

2021.11.18 02:30MTI

A vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) törölte kitüntetettjeinek listájáról azt a keletnémet orvost, aki annak idején vezető szerepet játszott az NDK sportolóinak államilag támogatott doppingolásában.

A FINA 21 évvel azután fosztotta meg az ezüsttűtől és távolította el az elismerést kiérdemlők lajstromáról Lothar Kipkét, hogy a hírhedtté vált szakemberről kiderült: az 1970-es és 1980-as években a kelet-német úszócsapat vezető orvosaként tudtuk nélkül szteroidokat szedetett fiatal úszónőkkel. 2000-ben 58-rendbeli testi sértés miatt ítélték el, amiért egészségre káros tiltott szereket adott a versenyzőknek, akiknél a szteroidhasználat mellékhatásokkal járt, s például születési rendellenességeket okozott a sportolók gyermekeinél.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint a bírósági perben úgy ítélték meg, hogy Kipke, aki 1985-ben a nemzetközi szövetség orvosi bizottságának tagjaként kapta meg a FINA ezüsttűs díját, kulcsszerepet játszott az NDK doppingprogramjában, és tisztában volt a mellékhatásokkal. Ezzel együtt megúszta 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel, és 4000 dolláros pénzbírsággal.

A FINA idén júniusban megválasztott új elnöke, a kuvaiti Husszein al-Musszalam nagyobb átláthatóságot ígért, amikor elfoglalta a pozíciót, beleértve a Kipke által vezetett keletnémet doppingprogram vizsgálatát is. A most kiadott FINA-közlemény szerint a vezető testület, a Büro "egyhangúlag megszavazta dr. Lothar Kipke azonnali hatályú eltávolítását a FINA kitüntetési listájáról".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.